Negyven évvel ezelőtt indult hódító útjára a világ első két-hajtóműves, szélestörzsű kereskedelmi típusa, az A300-as, és vele maga az Airbus repülőgépgyár is, amelynek ez volt az első gyártmánya. Az Airbus azóta a legjelentősebb, piacvezető gyártók közé emelkedett, s noha ma már az A300-as nincs gyártásban, a gyáriak büszkén emlékeznek hosszú ideig cégtáblaként ragyogó, meghatározó típusukra.

1974. május 10-e nagy nap volt az Airbus történetében, ekkor került átadásra ugyanis a nyugat-európai, francia, német, spanyol, brit és holland nemzetek közti összefogás eredményeként készült első Airbus A300B2. A vadonatúj típus forgalomba vezető légitársasága az Air France volt, amely aztán május 30-án bocsátotta menetrendbe flottájának legújabb tagját.

Az Airbus A300-as amellett, hogy az első két-hajtóműves szélestörzsű volt a kereskedelmi célú gépek között, bevezetésekor korának egyik legfejlettebb típusa is volt, amely előrevetítette az Airbus későbbiekben is fennmaradó szakadatlan innovációs törekvéseit. Az A300-as pionír volt többek közt a kompozit anyaghasználatban, a pilótafülke-rendszerek modernizálásában (kétfős kialakítás), és a csúcstechnológiát jelentő szuperkritikus szárnyprofil alkalmazásával.

A prototípus 1972 októberében emelkedett először a magasba, a gép bemutatását követően a siker még egyáltalán nem volt borítékolható. Újdonsült összefogás eredményeként létrejött gyártó, új koncepciót hordozó típussal debütált. Az A300-asnak a szélestörzsű utasszállítók olyan piacán kellett teret nyernie, amelyben akkortájt a három-, illetőleg négy-hajtóműves volt az iparági standard, mint a McDonnell Douglas DC-10-ese, vagy a Lockheed L-1011 TriStar-ja. Azt a tényezőt pedig nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy azokban az időkben a több hajtómű még a biztonságosság mércéjét is jelentette.

Gazdaságosan és kényelmesen középhatótávon is

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az A300B prototípus szűzfelszállása 1972. október 28-án.
(Fotó: Airbus)

Az európaiak koncepciója szerint gépük rövid-, és közepes hatótáv teljesítményénél, valamint tágas, két-folyosós elrendezésénél fogva ideális olyan nagy forgalmú útvonalakra, amelyekre az addigi keskenytörzsűek csak kevesebb utast tudtak szállítani, ugyanakkor a nagyobb gépek kevésbé voltak gazdaságosak.

Mindezt korszerű technológiával, jól variálható utaskabinnal és széleskörű hajtómű-választékkal fűszerezve az Airbusnak még az amerikai piacra is sikerült betörnie.

Az A300-as gépcsalád fontos alapokat hozott az Airbusnak, az üzemeltetők egy hatékony és megbízható típust ismerhettek meg, amelyből aztán rövidebb törzzsel kifejlesztésre került a hosszú távú járatok teljesítésére alkalmas A310-es, sőt még a későbbi A330/A340-es család (a törzskeresztmetszet) is örökölt belőle, de maga az A300-as is többféle szériát kínált, az A300B2 után megjelent a megnövelt hatótávú A300B4, és végül az A300-600-as is, amely tágasabb volt elődeinél és hajtómű-választéka is nagyobb teljesítményű erőforrásokat kínált.

Az Air France első A300B2 típusa 1974-ben. (Fotó: Airbus)


Az A300/A310 program egészen a 2000-es évek közepéig fenn is maradt, az utolsó újonnan gyártott példány, egy teherszállító A300-as átadására 2007-ben az amerikai FedEx szállítócég számára került sor.

Az Airbus típuskatalógusának adatösszesítője szerint összesen 561 darab A300-ast gyártottak, amelyből napjainkban még mindig csaknem a fele, 274 darab áll szolgálatban szerte a világban, többségük már csak cargo változatban, de vannak még utasosak is, igaz egyre fogyatkozóban. Legutóbb, idén áprilisban például az angol Monarch Airlines vonta ki a típust.

Az elsőként átadott Airbus A300B2 és személyzete a gép előtt 1974-ben. (Fotó: Airbus)


Noha a gyártás már 2007-ben leállt, a számokból is látható, jócskán van még A300-as szolgálatban, így Gilles Desesquelles, az A300/A310 program műszaki vezetőjének elmondása szerint még legalább 2050-ig biztosítják a gyári hátteret a típusnak, ami nem meglepő, hiszen az utolsóként átadott gépek még csak mostanság közelítenek tízedik évük felé.

Feltámad a légibusz-koncepció

A középhatótávú, de egyértelműen nagy forgalmú regionális útvonalakon szélestörzsű típussal való járatüzemeltetés koncepciója a 2010-es évekre visszatért, méghozzá éppen az Airbus készül feltámasztani azt, amit hajdanán az A300-as is képviselt.

A gyorsan növekvő, vagy már eleve nagy népességszámú és gazdaságilag is fejlődő ázsiai országokra koncentrálva az európai gyártó szerint igény mutatkozik szélestörzsű típussal való belföldi, vagy nemzetközi, de távolságát tekintve csak közepes viszonylatú légiközlekedésre, ezért elsőként tavaly álltak elő a kiváltképp népszerű, két-hajtóműves A330-as regionális változatának lehetőségével, amely a tervek szerint a 300-as széria csökkentett hatótáv teljesítményű (5900km) változata lesz, miközben ugyancsak fejlesztés alatt áll, a legújabb, kompozit generációt képviselő A350XWB Regional is, amely még kedvezőbb üzemeltetési mutatóival tehet a leendő üzemeltetők kedvére.

Airbus A330-300 Regional számítógépes látványterven. (Forrás: Airbus)


Az A330 Regional várhatóan az idei év folyamán szerezheti meg típusengedélyeit annak érdekében, hogy 2015 elején már forgalomba is bocsáthassák az első példányokat. Arról azonban, hogy melyik légitársaság indítja a típust, vagy egyáltalán kik a biztos megrendelők egyelőre nem számolt be az Airbus.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!