Nem kellenek az Airbus A320neói a Qatar Airwaysnek, helyettük nagyobb gépek érkeznek az öböl-menti légitársasághoz: A321-esekre módosították a szerződésüket.

az Airbus A321neo tesztrerpülőgép Budapesten. (Fotó: AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

az Airbus A321neo tesztrerpülőgép Budapesten. (Fotó: AIRportal.hu)

Az AFP francia hírügynökség szerint a Qatar újratárgyalta már meglévő, A320neókra vonatkozó szerződését az európai gyártóval. „Nem lesz több A320-as” – fogalmazott Akbar Al Baker vezérigazgató, ami egyben azt is jelenti, hogy a 80 gépes rendelésből az összeset A321-esre változtatták, kivéve azt a négy A320neót, amit nem vettek át Toulouse-tól a Pratt & Whitney hajtóműveinek a hírek szerint továbbra sem teljeskörűen megoldott problémája miatt.

Akbar Al Baker elmondása szerint az A321-esekre 2018-tól számít a légitársaság.

Azt a Qatar egyelőre vizsgálja, hogy emiatt a hajtóműhibák miatt a Prattől megváljon és inkább a General Electric és a Safran közös vállalkozásától, a CFM-től kérjen LEAP egységeket a gépeibe. A CFM hajtóművekkel szerelt A320neókkal ugyanis semmi baj nincs, sőt, az első üzemeltetési tapasztalatok rendkívül kedvezőek.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A hajtóműmizéria azonban már több, mint szódobálózsá, a Qatar szerint az A320neók hiányában rengeteg útvonalon kénytelenek voltak csökkenteni a kapacitásokat.

Az Airbus tavaly februárban teljesítette az A321neo szűzfelszállását, kereskedelmi forgalomba idén kerülhet, az első gép a Hawaiian légicéghez kerül, de csak három hónappal később, mint azt korábban tervezték. Pontos dátumot egyelőre nem adtak meg, 2017 negyedik negyedévére várják az első gép érkezését.

A típusból eddig 1376-ot rendeltek a légitársaságok és lízingcégek. Utóbbiak közül a legtöbbet, 118-at az Air Lease Corporation rendelt, míg a légicégek közül a magyar hátterű Wizz Air rendelt, pontosan 110 darabot.