Bár az amerikai szankciók életbe léptek, az Iran Air nem mondott le arról, hogy több modern nyugati gépet szerezzen, amelyekkel Ausztráliába is repülne.

Bár az Egyesült Államok a korábbiaknál is erősebb gazdasági szankciókat szeretne Iránnal szemben foganatosítani, az állami légitársaság nem tett le terjeszkedési terveiről.

Az Airline Ratings egy magas beosztású, neve elhallgatását kérő vezetőre hivatkozva azt írta, hogy a 2016-ban 20 darab ATR-re kötött szerződésből még hét darab 76-600-asra számítanak az Airbustól, így az összesen 20 darab új regionális gépe lehet a teheráni légitársaságnak.

Bár a cég száz darab Airbust is rendelt 2016 decemberében, ezekből mindössze kettő darab A330-200-as és egy A321-es érkezett meg a szankciók újbóli bevezetésének augusztus 6-i időpontjáig.

Arról nem tudni biztosat, hogy az Airbus törölte-e a könyveiből a fennmaradó gépre vonatkozó megrendelést, vagy kivárják, amíg az unió dülőre jut az USA-val. Ennek segítségével a társaság megkapná a 46 darab A320-as családba tartozó keskenytörzsű repülőgépet, A 38 darab A330-ast és A 16 darab A350-est is.

Hirdetés

Az unió most azon dolgozik, hogy valahogyan elérjék az USA-nál: az uniós cégek legalább a már aláírt szerződéseket teljesíthessék. Így bár az Iran Air száz darab Boeinget is vásárolt, legalább Európából kaphatna friss gépeket.

A lap forrása szerint még nem zárult be minden kapu, így nem tettek le jövőbeni terveikről, így az új gépekkel Teheránból Sydney-be is repülnének. Ezekre ugyanis a jelenleg A330-asaik nagyon nehezen vethetőek be, hatótávolságuk határán van a célállomás.

Bár az Airbus európai gyártó, a gépekhez számos alkatrész az Egyesült Államokból érkezik, ezért a Donald Trump által kivetett gazdasági szankció az Airbust ugyanúgy érinti, mint a Boeinget.

Hirdetés