Kedvezően alakult 2021-ben az Airbus Helicopters teljesítménye, amely több helikoptert értékesített és adott át az egy évvel korábbihoz képest, valamint nőtt a rendelésállománya is.

Az Airbus Helicopters 419 példányra szerzett új megrendelést tavaly 45 ország 167 vevőjétől, a lemondásokkal korrigálva pedig (nettóban) 414 darabbal növelte értékesítését. A világjárvány gazdasági hatásai ellenére az európai helikoptergyártó sokkal jobb számokat produkált, mint 2020-ban, amikor bruttó 289, nettó 268 forgószárnyasra talált vásárlót.

A cég 2021-ben 338 helikoptert adott át a vevőknek, míg az előző évben ez az érték kereken 300 volt, az Airbus Helicopters 52 százalékosra növelte részesedését az elsődleges, polgári és többcélú gépek (rendőrségi, kutató-mentő stb.) piacán. Az átadott helikopterek számában szerepelnek a Magyar Honvédségnek 2021-ben leszállított H145M-ek is, amelyből az utolsó megrendelt példány tavaly december elején érkezett meg szolnoki bázisára.

A gyártónak 2021-ben sikerült növelnie a rendelésállományát is, köszönhetően annak, hogy a nettó értékesítési darabszáma magasabb volt a legyártott és átadott gépek számánál.

Forrás: Airbus Helicopters

A cég lapunkhoz eljuttatott közleménye kiemeli a H125 és H130 könnyű helikoptertípusok megrendeléseinél elért jelentős növekedést, amely jól mutatja a polgári és többcélú (rendőrségi, kutató-mentő stb.) gépek iránti kereslet újbóli élénkülését.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az értékesítési eredményekhez jelentősen hozzájárult, hogy Franciaország 40 H160-ast (vegyesen polgári és katonai változatok), 8 H225M-et és két H145-öst, Spanyolország 36 H135-öst, Németország pedig 8 H145-öst vett.

A gyártó 2021-ben növelte az öt rotorlapátos H145-ösök gyártását, és átadta az első olyan, már korábban forgalomba állt példányt a DRF Luftrettung számára, amelyet utólag alakítottak át négyről öt lapátosra.