Egy hibásan bevezetett promóciós kód miatt bajba kerülhet az olasz nemzeti légitársaság, az Alitalia. A nem kellő alapossággal bevezetett feltételrendszer következményeként több tízezer ingyenjegyet foglaltak az utasok a japán oldalukon keresztül, mely akár több milliárd forint összegű kárt is okozhat a légitársaságnak.

2012. október 20-án az Alitalia egy jegyértékesítési kampányba kezdett, mely keretében 25%-os kedvezményt kívánt adni leendő tengerentúli ügyfelei részére. Japánra vonatkozó szándék az volt, hogy a szigetországból kiinduló járatokra egy PROMOJP kuponkód felhasználók számára egy nagyjából 25%-os kedvezményt biztosítson.

Az első hiba az volt, hogy nem százalékot határoztak meg, hanem fix összeget, pontosan 25.000,- JPY-t (ekkora összegű japán jen, nagyjából megegyezik egy Tokio v. Osaka-Róma repülőjegy 25%-val) kedvezményt biztosítottak annak az ügyfélnek, aki a vásárlás idején beüti ezt a bizonyos kódot, de csak kizárólag az Alitalia japán oldalán keresztül. A következő hiba akkor történt, amikor az akció feltételeit hiányosan hirdették meg, azaz nem kötötték ki, hogy a kupont kizárólag Japánból induló járatokra és japán IP címmel, vagy japán bankkártyával rendelkező utasok használhatják.

Egyetlen feltétel az volt, hogy a karácsonyi időszakot kivéve 2013. március 31-ig kell a jegyeket felhasználni. Fokozva a hibát a foglalási rendszerben is elfelejtették beállítani ezt a kikötést. Ennek következménye az lett, hogy a kb. 70.000,- forint összegű kupont bármely Alitalia járatra érvényesíteni lehetett, tehát aki ez alatt talált jegyet, az a kupon beváltásával akár ingyen is foglalhatott jegyet a japán oldalon keresztül.

Promóciós kód
Az Alitalia a jegyértékesítés növelése érdekében rendszeresen bocsájt ki különböző 5-25% kedvezményekre vonatkozó, bárki által felhasználható kuponkódokat, melyek felhasználásra viszont szigorú feltételeket szab. Feltételezhetően egy ilyen baki után hamarosan felhagynak ezeknek a kuponoknak az alkalmazásával, és visszatérnek a hagyományos módon meghirdetett akciókhoz.

Az akció természetesen pillanatok alatt elterjedt az interneten. Alitalia szerencséje az volt, hogy akkora volt az érdeklődés, hogy a szerver túlterheltség miatt többször leállt, és gyakorlatilag nem lehetett feljutni a japán oldalra. A légitársaság hackertámadásra figyelmeztető rendszere éjjel 23 óra körül riasztotta a központot, mely szerint a japán szerveren keresztül hirtelen sokszorosára nött az értékesítések jegyek száma, melyek legtöbbje ráadásul gyakorlatilag ingyenjegy.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Mire észbe kaptak, hogy mi történik, – a jegyek sorszámából következtetve – már nagyjából 30.000 körül járhatott foglalások száma. Ha ezt a számot beszorozzuk a kupon összegével, akkor bőven 2 milliárd forint feletti veszteségről beszélhetünk! Az akciót természetesen azonnal leállították, és a PROMOJP kóddal vásárolt ügyfeleket másnap értesítették, hogy sajnos sikertelen a foglalásuk. Vasárnap még csak egy bármilyen azonosítható adat nélküli levelet küldtek, hétfőn viszont már konkrét foglalási számra hivatkozó törlésről értesítő levelet postáztak.

Bár úgy tűnik, hogy az ügyet az Alitalia részéről ilyen egyszerűen lezártnak lehetne tekinteni, viszont ennél bonyolultabb a helyzet. A foglalások megtörténtekor a rendszer természetesen visszaigazoló e-mail-t küldött a sikeres vásárlásról, az e-mailben pedig nemcsak foglalási számot, hanem már élő e-ticket számot, sőt még ülésszámot is megadtak. Akinek 25.000 JEN feletti repülőjegye volt, annak értelem szerűen a banki tranzakcióját is elindították, azaz a pénzösszeg zárolásra került.

Ez azért érdekes, mert jogilag (kártérítés szempontjából) nem mindegy, hogy a foglalás melyik szakaszában törli a légitársaság a repülőjegyet. Az Alitalia természetesen még vasárnap hajnalban leállította azt az internetes szolgáltatást, amin rá lehet keresni a foglalási szám alapján a jegyek adataira, státuszára. Azzal viszont nem számoltak, hogy némely légitársasági szövetségesének (SkyTeam) oldalán is rá lehet keresni a jegyekre. Például a Saudi Airlines oldalán vasárnap délután még ki lehetett nyomtatni a „Confirmed, paid” státuszra vonatkozó érvényes sorszámmal rendelkező jegyeket.

A különböző nemzetközi egyezmények (pl. EU és USA közötti légügyi egyezmény) vagy az Európai Unió jegyek törlésére vonatkozó törvényei szerint hibás árképzésre hivatkozva nem lehet egy érvényes jegyet törölni.

Alitalia részéről eddig hivatalos közlemény nem jelent meg, viszont egyre több neves sajtóorgánum foglalkozik az esettel, és a hírek szerint egyre több utas fordul a különböző nagy nemzetközi jogsegély szervezetekhez. Egy internetes petíció szerint néhány ezren közvetlenül az Európai Uniót kérik, hogy foglaljon állást az ügyben.

Amennyiben a folyamatosan pénzügyi problémákkal küzdő Alitalianak nem sikerül a jegyek érvénytelenítését jogilag megfelelő módon érvényesíteni, úgy hamarosan további hatalmas veszteségekkel kell szembenézzen.

New York 11.500,- Ft-ért?

A PROMOJP kód felhasználásával lehetőség volt Genf-New York-Velence repülőjegy foglalására 11.500,- Ft-ért. Ha ehhez hozzáadjuk a kb. 70.000,- Ft értékű kupont, akkor is 82.000,- Ft körüli összeg jön ki, ami még így is rendkívül kedvezményes ár. De hogyan lehetséges ennyiért New York-ba utazni? Az olyan jegyeket, amelyeknél az indulási hely nem egyezik meg a visszaérkezés helyével, azokat a jegyeket „open-jaw”-nek nevezik, foglaláskor pedig a „round trip” vagy „multicity” jegyvásárlás esetén tudunk ilyeneket foglalni.

Nem tudni mi okból, de a légitársaságok jegyárképzési rendszerébe időnként hiba csúszik, és különleges kombinációkkal rendkívül kedvezményes jegyekhez lehet hozzájutni. Pl. az ominózus eset idején egy normál FCO-JFK-FCO jegyeket 154.000,- Ft-ét kínált az Alitalia, de ha az indulást Genfre a visszaérkezést Velencére állítottuk be, akkor az már csak 82.000,- Ft volt. Hasonló hibák rendszeresen előfordulnak. Néhány héttel ezelőtt pl. egy Luxemburg-Rio de Janeiro-Amsterdam jegyet római átszállással szintén 80.000 forintért kínáltak, de létezett már kisebb olasz városokból Tokióba kínált jegy 74(!) EUR összegért is! Akit érdekelnek hasonló akciók, azoknak ajánljuk a http://www.holidaypirates.com oldalt, amely kifejezetten az ilyen és ehhez hasonló akciók figyelésére szakosodott.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!