A Wizz Air kihagyta a ziccert, a Légiközlekedési Kulturális Központ, a Smartwings és a Budapest Airport viszont úgy döntött, több légitársaság mintájára országjáró repülést szervez október 25-én.

A szervezők tájékoztatása szerint Európában ez lesz az első országnéző repülés, a Smartwings Boeing 737-800-asával teljesítik majd.

Az egyórás repülésen a Dunakanyart, a Balatont, a Bakonyt és Budapestet is érintik, de a program az időjárástól függően változhat.

Fotó: AIRportal.hu

A repülési magasságról a szervezők annyit közöltek: nem a megszokott 10 ezer méter lesz.

Az első járatra 8 óra alatt eladták az összes jegyet, ezért már a harmadik járatot tervezték be: 10, 12 és 14 órai indulási időkkel.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A járatra 6 éven felüliek válthatnak jegyet, és csak megfelelő számú jelentkező esetén száll fel a gép. Ablak melletti helyek 35 ezer forintért, középső és folyosó melletti helyek 26 ezer forintért válthatók az Aeropark honlapján.

Belföldi repülésről lévén szó, landolás után a karanténkötelezettség az utasokra nem vonatkozik.

Európában az Air Baltic jelentett már be hasonló sétarepülést ugyanerre a napra, az ausztrál Qantas a múlt hétvégén tartott ilyen programot, és a koreai Asiana is lehetőséget biztosít belföldi repülésre.

Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója lapunknak adott interjújában korábban elzárkózott ettől a lehetőségtől, szerinte ezeknek a járatoknak inkább marketingértéke van.