Összefog négy, nem túl jó helyzetben lévő afrikai légitársaság annak reményében, hogy együtt képesek lesznek versenyképes hálózatot alkotni a kontinensen.

A South African Airways, a Kenya Airways, az Air Mauritius és a Rwand Air tárgyalásokba kezdett annak érdekében, hogy saját légiszövetséget hozzanak létre, amellyel versenyképes, fenntartható hálózatot hoznának létre. Ennek segítségével a rendkívül kiélezett piaci helyzet közepette ki tudják aknázni egymás erősségeit, így az utasoknak is sokkal flexibilisebb menetrendet tudnak kínálni – emelte ki Somas Appavou, az Air Mauritius vezetője.

A kereskedelmi együttműködésről egyelőre nem közöltek részleteket, Appavou nyilatkozatából arra lehet következtetni, hogy egy klasszikus légiszövetségi együttműködéshez hasonló megállapodást akarnak tető alá hozni. Ennek lényege, hogy a költségek megosztása mellett a járatok összehangolása és a másik cég kereső rendszereiben való feltüntetése révén javítják a piaci pozíciókat.

Forrás: Wikimedia Commons

A négy légitársaság közül egyértelműen a South African Airways van a legrosszabb helyzetben, a tulajdonos állam azonban közölte, nem hagyja csődbe menni a technikailag már csődben lévő céget. A társaság az Emirates-szel már meglévő codeshare megállapodását is kiterjesztette és úgy tűnik, a kontinensen belül is keresi a szövetségeseket.

A Kenya Airways esetében három évi veszteséges üzemelés után a kormánytól érkezett friss tőke próbál segíteni, az Air Mauritius az első félévben jelentett több tízmilliós mínuszt. A négy légicég egyik fő konkurense a szintén állami kézben lévő Ethiopian Airlines, a Star Alliance légiszövetség tagja, amely flottaméret, hálózat és utasforgalom alapján is a legnagyobb légitársaságnak számít Afrikában.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.