Öt éve van jelen az Emirates a magyar piacon, ez idő alatt a légitársaság 3500 menetrend szerinti járatot közlekedtetett és mintegy 900 ezer utast szállított Budapest és Dubaj között.

A világ legnagyobb nemzetközi légitársasága 2014-ben még Airbus A330-200-assal kezdte meg budapesti üzemelését, de a járatok már akkor is napi rendszerességgel közlekedtek az útvonalon. Később Boeing 777-300-asra váltottak, jelenleg pedig 777-300ER típusú géppel közlekednek, amely First Class-on 8 privát lakosztályt, Business Class-on 42 ággyá alakítható ülést, az Economy Class-on pedig 310 tágas ülőhelyet kínál az utasok számára.

Az első EK112-es, Budapest – Dubaj járatot teljesítő, A6-EAK lajstromjelű Emirates Airbus A330-200-as felszállása Ferihegyről 2014. október 27-én. (Fotó: AIRportal.hu)

Az Emirates 300 magyar állampolgárt foglalkoztat, köztük 165 légiutas-kísérőt és 4 pilótát. A napi járat mellett a cég 2014-ben egy globális ügyfélszolgálati központot is létrehozott Budapesten – második helyszínként Európában –, amely ma már 115 főt alkalmaz, ők 6 nyelven (magyar, angol, német, olasz, spanyol és cseh) állnak az utasok rendelkezésére.

Az Emirates nem csak az utazni vágyóknak kínál szolgáltatást, hanem a gazdasági szereplők számára is új kereskedelmi útvonalakat nyitott a Távol-Kelet, Ausztrália, Nyugat-Ázsia, az Indiai-óceán és a Közel-Kelet felé Dubajon keresztül. 2014 óta az Emirates SkyCargo több mint 35 ezer tonna árut szállított Magyarországról oda és vissza, köztük főként informatikai berendezéseket, gyógyszereket, jármű- és gépipari alkatrészeket.

Az Emirates Skywards, a légitársaság hűségprogramja már 47 ezer magyar taggal büszkélkedhet, akik élvezhetik a tagsággal járó privilégiumokat: kedvezményes repülőjegyeket, szállásokat és egyéb kereskedelmi ajánlatokat.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Fotó: AIRportal.hu

Horváth Gábor, az Emirates magyarországi country managere örömét fejezte ki az ötödik évfordulóval kapcsolatban és megköszönte partnereiknek a folyamatos támogatást. Egyben jelezte: Magyarország kiemelten fontos piac a légitársaság számára.

A téli menetrendeben az Emirates EK 112-es járata Budapestről 15:00-kor indul és helyi idő szerint 23:20-ra ér Dubajba. Visszafelé az EK 111-es járat 8:50-kor indul Dubajból és helyi idő szerint 11:45-re ér Budapestre.

Forrás: Emirates