Mintegy 2 órával a felszállás után visszafordult a United Airlines Los Angelesből Sanghajba tartó járata, mert az egyik pilóta észrevette, hogy otthon felejtette útlevelét.

Az N35953 lajstromjelű, Boeing 787-9 Dreamliner típusú repülőgép a légitársaság UA 198-as számú járatát teljesítette március 22-én a Los Angeles-i nemzetközi repülőtérről a sanghaji Putung légikikötőbe.

A repülőgép helyi idő szerint 13:47-kor szállt fel Los Angelesből, majd mintegy két órát repült a Csendes-óceán felett Kína irányába, amikor az egyik pilóta észrevette, hogy otthon felejtette útlevelét.

Fotó: AIRportal.hu

A járat visszafordult, és a San Francisco-i nemzetközi repülőtéren később biztonságosan leszállt.

Az utasok egy 15 dolláros étkezési utalványt kaptak, és arról tájékoztatták őket, hogy a járat egy nem várt, a személyzettel kapcsolatos probléma miatt volt kénytelen visszafordulni, és új személyzettel repül Sanghajba az Aerotime információi szerint.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A repülőgép végül három órával a földet érés után, helyi idő szerint 20:28-kor tudott elindulni, és mintegy hat órás késéssel érkezett meg a kínai nagyvárosba az eredeti menetrendjéhez képest.

Forrás: fr24.com