Otthoni becsekkolást és poggyászfeladást mutatott be a flydubai, a szolgáltatás egyelőre Dubajban érhető el átszámolva nagyjából 8 ezer forintért.
Az Emirates társlégitársasága honlapján közölte, hogy a Dubajból induló, vagy oda tartó járatain vezeti be. A szolgáltatást a saját földi kiszolgálójuk, a dnata, illetve a DUBZ céggel együtt végzi, az otthoni becsekkolás részeként poggyászfeladásra is lehetőség van.
Az úgynevezett doorstep csomagfeladás lényege, hogy a földi kiszolgáló emberei legkorábban egy nappal, legkésőbb 6 órával a járat indulása előtt megjelennek az utas által megjelölt címen, és begyűjtik a feladandó poggyászt, majd azt a repülőtérre viszik. A szolgáltatást azok is igénybe vehetik, akik csak kézipoggyásszal utaznak, a csomagjukat így is leadhatják, majd azt a beszállítókapuknál, beszállás előtt kapják meg a földi kiszolgálótól.