Sztrájkot hirdettek szeptember 16-a péntekre a francia légiforgalmi irányítók, ezért a légügyi hatóság az aznapi, Franciaországba közlekedő járataik felének törlésére szólította fel a légitársaságokat, de a munkabeszüntetés az ország felett átrepülőket is érinti. Az Air France törölte a hosszútávú járatainak 10, a rövid- és középtávúaknak pedig 55 százalékát, egy budapesti járat is érintett.

Péntekre 24 órás sztrájkot hirdetett a francia légiforgalmi irányítókat képviselő SNCTA-szakszervezet, ezért a francia légügyi hatóság (DGAC) a Franciaországba közlekedő és onnan induló járataik felének törlésére szólította fel a légitársaságokat.

Az Air France ezt követően döntött arról, hogy pénteken a hosszú távú járatok 90 százalékát, a rövid és közép távúaknak pedig mindössze 45 százalékát közlekedteti.

A légitársaság közlése szerint emellett késések és az utolsó pillanatban történő járattörlések sem zárhatók ki. A cég emailben és sms-ben értesítette az érintett utasait, akiknek ingyenes átfoglalási lehetőségeket, visszatérítést vagy utalványt kínál fel.

Fotó: AIRportal.hu

A sztrájk érinti az ország légterén áthaladó járatok forgalmát is, útvonalmódosítások és késések várhatók.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Budapest Airport járatinformációs rendszere szerint az Air France törölte a menetrend szerint pénteken 11:30-kor a párizsi CDG-ről Budapestre érkező AF 1294-es járatát, valamint ennek a francia fővárosba közlekedő AF 1295-ös párját.

Frissítés: Csütörtök délután a Ryanair 420 pénteki járatát törölte, köztük a Párizs (BVA) és Budapest köztit is, emellett a Transavia France sem közlekedik pénteken Orly és a magyar főváros között.

Az ír fapados eközben közleményben szólította fel az Európai Uniót, hogy tegyen lépéseket annak érdekében, hogy minél kevesebb, a francia légtéren átrepülő járatot kelljen törölni.

Amennyiben nem sikerül megállapodni a követelésekről, az irányítók szakszervezete további sztrájkot is kilátásba helyezett szeptember 28., szerda és 30., péntek között.