Perrel fenyegette meg Irán a Boeinget azért, mert a Donald Trump amerikai elnök által kezdeményezett gazdasági szankciók miatt visszamondták a géprendelést. 

A Press TV szerint Taqi Kabiri parlamenti képviselő, a törvényhozó testület gazdasági bizottságának tagja azt mondta, Teherán egy nemzetközi jogi szervezet előtt lefolytatandó bírósági perben szeretné felbontani szerződését a chicagói székhelyű gyártóval.

Mint fogalmazott, már a legelején olyan erős biztosítékokat kellett volna adnia a Boeingnek, amelyek garantálják, hogy nem lépnek ki a megállapodásból. Hozzátette: ettől függetlenül az amerikai kormány által bejelentett intézkedések nem fogják megváltoztatni elkötelezettségüket és nem „fog fájni” nekik.

Képünk illusztráció. Forrás: Airbus

Az Egyesült Államok augusztus 6-ával tiltotta meg a kereskedelmi repülőgépek értékesítését Iránnak azzal, hogy visszavonta exportengedélyét. Ez a lépés az Airbust is érinti, mert számos alkatrész az Egyesült Államokban készül. Az Unió azonban azt kérte az USA-tól, hogy tegyenek kivételt egyes európai cégekkel, így a légiipari beszállítókkal, energetikai, gyógyszeripari és egyéb társaságokkal is. A kérelmet az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország és az Európai Unió miniszterei jegyzik.

Arról nincsenek információk, hogy a június 4-én keltezett levélre érkezett-e, és ha igen, milyen válasz az Egyesült Államoktól.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Farzenah Sharafbafi, az Iran Air vezérigazgatója azt mondta, az augusztusban életbe lépő tiltásig várhatóan 11 új Airbust és ATR regionális gépet tudnak átvenni. Korábbi adatok szerint a Boeing eddig egyetlen repülőgépet sem szállított Iránnak a korábban megkötött nagy darabszámú megrendelésből, az Airbus pedig csak néhány repülőgépet adott át az Iran Air korábbi óriásrendelésébőlA321-es és A330-as típusokból. A francia-olasz ATR azonban már több regionális repülőgépet átadott a légitársaságnak.

Az Airbus 100, a Boeing pedig 80 gépes rendelést kénytelen az Egyesült Államok gazdasági szankciókat tartalmazó intézkedéscsomagja miatt visszamondani.