Rekord számú, 32,7 millió utast szállított tavaly a KLM, járatai átlagos kihasználtsága 88,4% volt – közölte a légitársaság.

2017-ben a holland légitársaság 15 új útvonalat nyitott, 165-re növelve a kiszolgált desztinációk számát.

A hollandok által létrehozott, szintén az Air France-KLM csoport részét képező low-cost leányvállalat, a Transavia is remekül teljesített tavaly, 8,9 millió utas repült a cég járatain.

A két légitársaság együttes eredménye ezzel 41,6 millió utas, ami jelentősen meghaladta a vezetés által kitűzött 40 milliót, és ez mérföldkőnek számít
– mondta el Pieter Elbers, a KLM elnök-vezérigazgatója.

Mindezek mellett a cargo üzletág már kevésbé teljesített jól, a szállított áru mennyisége 0,6%-al kevesebb volt 2016-hoz képest.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Ez annak köszönhető, hogy az átlagos töltöttségi szint 0,3%-os cökkenése mellett 0,2%-kal csökkentették a kapacitást.

A KLM naponta több járatot is üzemeltet Budapest és Amszterdam között. (Fotó: ifj. Kotulyák Tamás – Airportal.hu)