Szerszámokat és hulladékot (FOD) felejtettek az elkészült és átadott KC-46 Pegasusokban, emiatt a kiképzési célokat szolgáló összes, még a gyártónál lévő példányt földre kellett parancsolni.

A nyilvánosságra került vállalati dokumentumok szerint oda nem illő tárgyak (FOD, szemét) jelenlétére az amerikai légierő (USAF) hívta fel a gyártó figyelmét – írta a Seattle Times.

Tájékoztatásuk szerint az elkészült, és már átadott gépekben, több különböző, egymástól független helyen felfedeztek ottfelejtett szerszámokat és úgynevezett idegen tárgyakat, azaz a gyártás során keletkezett hulladékot. Ezeket a Boeing gyártósor dolgozói nem távolították el, sőt a minőség-ellenőrzési folyamatok során sem fedezték fel azokat.

Forrás: Wikimedia Commons

A feljegyzések és belső értesítők tanúsága szerint a felsővezetésnek erős aggodalmai vannak, az eset ugyanis “krónikus” problémákra világít rá, amely kihatással lehet a teljes Pegasus-programra.

A problémáról február 21-én értesítették a KC-46 légi utántöltők alapjául szolgáló 767-es gyártósor dolgozóit, a levélben pedig a vezetőség is beismerte, hogy nagy a probléma.

Hirdetés

Emellett a Boeing Seattle-i központjában a kiképzést szolgáló gépek mindegyikét a földre kellett parancsolni, emiatt egy hétig nem repülhettek az átképzés alatt álló személyzetek.

A gépek végül február 28-án szállhattak fel ismét, Chick Ramey, a gyártó szóvivője pedig elismerte a hibát, de nyilatkozata szerint az csak rövid ideig okozott kellemetlenséget az üzemeltetésben.

Az eset ugyanakkor komoly kérdéseket vet fel az amerikai gyártó változás alatt álló minőségbiztosítási rendszerével és az ellenőrzések alaposságával kapcsolatban – írta a lap.

Az összeszerelés során ugyanis minden gépet elvileg több alkalommal is, rutinszerűen átvizsgálnak, hogy az esetleg ott felejtett szerszámokat és hulladékot eltávolítsák.

Ennek során különös figyelmet szentelnek a fém tárgyaknak, mivel azok a törzs belső és külső burkolata, vagy a padló alatt maradva a repülések során elmozdulhatnak, és komoly károkat, akár rövidzárlatot okozhatnak az fedélzeti elektromos rendszerekben.

Hope Cronin kapitány, a légierő szóvivője a mostani eset kapcsán elmondta, az USAF részéről komoly aggodalmak merültek fel a Boeing gyakorlatát illetően. Ugyanakkor megkezdték a közös munkát a gyártó csapatával a további problémák megelőzése érdekében.

A végleges megoldás kidolgozásáig határozatlan időre felfüggesztették a KC-46-osok átadás-átvételét.

Mint kiderült, 3-as fokú figyelmeztetést adtak ki a gyártósorra, rendkívüli intézkedéseket vezetve be. Amennyiben viszont a legmagasabb, 4-es fokú figyelmeztetést is érvénybe kellene léptetni, az a csarnok bezárását jelentené.

Az incidens egyébként nem volt előzmény nélküli: decemberben a Boeing három gyártósora, a 777-eseket, a 747-eseket és a 767-eseket gyártó üzemcsarnok is megbukott az éves minőségbiztosítási audit egy-egy pontján.

Hirdetés