Amerikai légitársaságok után szeptembertől a Lufthansa-csoport is szigorítja a maszkviselésre vonatkozó szabályokat, aki ezt el szeretné kerülni, az eddigi feltétel mellé egy újabbat kell teljesítenie. Franciaország eközben szűkíti az elfogadott védőeszközök körét.
A Lufthansa honlapján publikált közlemény szerint
azok mentesülhetnek a maszkviselés alól, akik a légitársaság honlapján elérhető formátumnak megfelelő orvosi igazolással támasztják alá, hogy egészségügyi okok miatt nem viselhetnek maszkot, és rendelkeznek a járat indulásától számított 48 órán belül készült, negatív koronavírus-teszttel.
Az új szabályokról a csoport légitársaságai e-mailben, SMS-ben és a közösségi médiában is értesítik az utasokat.
A vállalat légitársaságai májusban vezették be a kötelező maszkviselést, amelyet orvosi igazolással lehetett csak kiváltani. Ezzel egyidejűleg ekkor vezették be a fedélzet átfogóbb takarítását és fertőtlenítését is.
Az Egyesült Államokban több légitársaság már júliusban szigorított a szabályokon, mivel több államban is rendkívüli mértékben megugrott az új fertőzöttek száma. A Southwest Airlines és az American Airlines közleményben tudatta, hogy 2 éves kor fölött kivétel nélkül mindenkinek kötelező a száj és orr eltakarása.
A két cég a szeleppel rendelkező maszkok használatát megtiltotta, mondván, azok szabadjára engedik a viselője által kilélegzett vírusokat.
A Business Traveller pedig arról számolt be, hogy
Franciaország az egyszer használatos maszkok viselését írta elő, és ezzel a szövetből, vagy egyéb anyagból készült fedő eszközök viselését gyakorlatilag megtiltotta.
Emiatt az Easyjet egyik járatán arra kérték a szövet maszkkal rendelkező utasokat, hogy váltsanak egyszer használatosra.