Több mint kétszázezer utast szállít a húsvéti időszakban a Lufthansa-csoport a járatain, a német vállalat szerint a legnépszerűbbek a dél-európai célállomások.

A vállalat tájékoztatása szerint az április 8-án kezdődő húsvéti időszakban több százezren választják majd a repülést, az eddigi adatok szerint csak a Lufthansa-csoport frankfurti járataira eddig több mint 225 ezren váltottak jegyet április első heteire, a legtöbb járat teltházzal fog repülni.

Erre reagálva a cég egyre több repülőgépet állít menetrendbe, a frankfurti bázisról 1500 járat indul el a népszerű spanyol, portugál és görög, valamint amerikai célállomások felé.

Fotó: AIRportal.hu

Mivel az eddigieknél nagyobb forgalomra lehet számítani, a Lufthansa felhívta a figyelmet, hogy legalább két és fél órával a járat indulása előtt mindenki érjen ki a repülőtérre és ha lehet, online végezzék el az utasfelvételt. Erre legkorábban a járat indulása előtt 72 órával nyílik lehetőség a honlapon.

Korábban a légitársaságokat tömörítő érdekvédelmi szervezetek is azt közölték, hogy a maszkviselésnek semmi értelme, ezért  a Transavia és a KLM is úgy döntött, hogy több járaton nem lesz kötelező, és nem is fogják számon kérni az egészségügyi segédeszköz viselését. A Lufthansa azonban közleményében most figyelmeztetett, hogy járataikon továbbra is kötelező a maszk viselése és ezt be is fogják tartatni.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.