Új business class-székek, fedélzeti szórakoztatórendszer, kárpitok és üléshuzatok a turista osztályon, LED-hangulatvilágítás: elkészült a British Airways tizennyolcadik felfrissített Boeing 747-400-asa. A még jó ideig a flottában maradó, megújított gépek főként az Egyesült Államok nagyvárosaiba, a Közel-Keletre és Johannesburgba közlekednek.

Fotó: British Airways | © AIRportal.hu

Fotó: British Airways

„Nemrég vettük át a tizenkettedik Airbus A380-asunkat, és tizenhárom Dreamliner van már a flottánkban, amelynek azonban az ikonikus Boeing 747-esek fontos részei maradnak, ezeket sok utasunk szereti” – mondta a napokban Troy Warfield, a British Airways ügyfélélményért felelős igazgatója annak alkalmából, hogy a cég befejezte mind a tizennyolc, átalakításra kijelölt Jumbójának belső felfrissítését.

A gépekről még két évvel ezelőtt született döntés, ahogy arról az AIRportal is beszámolt, a munkálatok tavaly szeptemberben kezdődtek, és összesen tizenegy hónapig tartott a tizennyolc gép átalakítása.

Az összefoglaló szerint új kárpitokat, illetve üléshuzatokat, üléspárnázatokat a turista és a prémium turista osztályokon – a Britishnél World Traveller és World Traveller Plus, utóbbinál minden üléshez dugaljat is kialakítottak -, valamint LED-es hangulatvilágítást építettek be, így hasonlóvá téve az élményt a flotta Boeing 787-eseinek és Airbus A380-asainak fedélzetéhez.

Emellett bővítették a business class-részleget: további tizenhat ággyá alakítható ülés várja az üzleti utazókat, így ezen Jumbók befogadóképessége összesen 275 utasra csökkent (összehasonlításul, a flottában vannak 299 és 345 főre, szintén négy osztállyal berendezett 747-esek is).

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Így a business-részleg 86 ülést számlál, és az első-, illetve a prémium turista osztállyal együtt a székek 47 százaléka tartozik valamely magasabb kiszolgálási kategóriába.

Néhány beszédes adat az átalakításról:

  • csaknem 100 kilométernyi vezeték a fedélzeti szórakoztatórendszerhez
  • annyi új kárpit, amely 34 teniszpályát befedne
  • majdnem 10 kilométernyi LED-világítás
  • 4950 utasülés felfrissítése

A fedélzeti szórakoztatórendszert a Panasonic szállította, az eX3 elnevezésű termékük mintegy százharminc filmet, négyszáz tévéműsort kínál, nagyfelbontású képernyőkön. A British szerint ez súlycsökkentést is hoz, így a gépek kevesebb üzemanyagot fogyasztanak majd a jövőben.

A közlemény szerint az első átalakított gép tavaly szeptemberben a New York-i Kennedy-reptérre teljesítette „új” első útját, a légitársaság legfontosabb, transzatlanti járatán, és az utolsó felfrissített Jumbót is oda küldték a minap. A tizennyolc gép néhány kiválasztott útvonalon közlekedik, például Dubajba, Bostonba, Johannesburgba, San Franciscóba, Rijádba, Torontóba és Washingtonba.

Fotó: British Airways | © AIRportal.hu

Fotó: British Airways


Az olcsó üzemanyag és a nagy utaskapacitás menti meg a Jumbokat

A British Airways Boeing 747-ese Budapesten még 2014-ben. (Fotó: AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

A British Airways Boeing 747-ese Budapesten még 2014-ben. (Fotó: AIRportal.hu)

Amint az Aero.de német légiközlekedési hírportál összefoglalójának egy szakértő megfogalmazta, a lépés rendkívül logikus és érthető. A túlzsúfolt Heathrow reptér, illetve az olcsó üzemanyag miatt üzletileg megalapozott egy ilyen döntés.

Bár számos légitársaság megválik a 747-eseitől – mint a Singapore és az ANA -, mások még megtartják őket, mint a Britishen kívül például a Lufthansa, valamint a Qantas, utóbbi Jumbóinak sorsáról nemrég az AIRportal is írt.

Hiszen megéri bizonyos cégeknek inkább néhány millió dollárt áldozni a felfrissítésükre, mint sok százszorosáért vadonatúj gépeket venni.

Még akkor is, ha mint az Aero.de az elemzésében rámutat, a Britishnél az így átépített, 275 fős Jumbók 40 százalékkal kevesebb utast képesek szállítani a flotta A380-asánál, és a business class-székek száma is tizeneggyel kevesebb.

Ugyanakkor a brit cégnél is nyilvánvalóan meg vannak számlálva a 747-esek napjai, bár konkrétumokat nem közölt a cég. A jelenleg alig több mint három tucat példány öregebbjei egymás után tűnhetnek majd el, ha érkeznek a British új gépei a tizenkét Boeing 787-10-esre és tizennyolc Airbus A350-1000-esre szóló rendeléseiből. Ismert, a Virgin Atlantic nemrég úgy döntött, hogy 2019-től Jumbóit az A350-es legnagyobb verziójával váltja majd le.