Több ezer veszélyes lézermutatót semmisítettek meg, illetve vontak ki a forgalomból Magyarországon egy fogyasztóvédelmi ellenőrzés után, amelyen a 27 termékből mindössze négy felelt meg az előírásoknak – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára az MTI beszámolója szerint.
A Magyarországon már kereskedelmi forgalomban lévő termékeket bevonták, további 37 ezer darabot pedig a vámhatáron megállítottak és megsemmisítettek, az adóhatósággal együttműködve.
Bár a lézermutató (lézerpointer) elsőre veszélytelennek tűnő tárgy, valójában több kockázatot is rejt: a betiltott 23 típus mindegyike károsíthatta volna a látást, kettőnél az áramütés kockázata is fennállt, hét típus pedig arra is alkalmas lenne, hogy azokkal repülőgépek pilótáit elvakítsanak.
Utóbbi ugyan a légi közlekedés veszélyeztetése, amely akár három év szabadságvesztéssel is sújtható, tavaly mégis csaknem 100, idén pedig – a HungaroControl október eleji közleménye szerint – már több mint ötven bejelentés érkezett a repülőgépekre irányított lézerpointerekről.
Kitért arra is, hogy az ellenőrök üzletekből és webáruházakból is szereztek be termékeket, és a vámeljárás alatt álló árukra is kiterjesztették az ellenőrzést. Ezt követően az Innovációs és Technológiai Minisztérium akkreditált műszaki laborjában bevizsgálták valamennyit.
A vizsgálat során alapvetően a lézerteljesítményt mérik, de a termékek más tulajdonságait is ellenőrzik, így derült ki például az áramütés kockázata is – mondta.
A vámeljárás során az adóhatósággal együttműködve járnak el minden esetben, a 37 ezer kifogásolható lézerpointert végül összezúzták, hogy ne kerülhessen a piacra veszélyes termék.
A folyamatos ellenőrzéseket, a piacfelügyeleti jelenlétet elsősorban azért tartja fontosnak a magyar kormány, mert ezzel is védeni tudjuk a magyar családokat, vásárlókat – mondta Schanda Tamás.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy mint schengeni határország ebben a feladatban is nagyobb felelősség hárul Magyarországra, hiszen a megfelelően szervezett, a vámeljárással is összefüggő ellenőrzésekkel nemcsak az országból lehet kiszorítani a veszélyes termékeket, hanem az egész Európai Unióból.
Lézerfénnyel próbáltak megzavarni egy Ferihegyre leszálló gépet