Továbbra is bízik az A380-asokban a Qantas, Alan Joyce vezérigazgató szerint a most tárolásban lévő gépek két-három év múlva több pénzt hoznak majd az ausztrál légitársaságnak, mint korábban.

Ehhez azonban az kell, hogy a nemzetközi járatok beinduljanak, erre a légitársaság korábbi közlése szerint legkorábban jövő év tavasszal kerülhet sor, addig minden ilyen összeköttetést felfüggesztettek.

Az áttörést Alan Joyce szerint a gyors és megbízható koronavírus-tesztek jelentik majd. A CAPA légiközlekedési tanácsadó konferenciáján az Airline Ratings beszámolója szerint a vezérigazgató nagyon bizakodó volt, hiszen az Abbott Laboratories kifejlesztett egy olyan tesztet, amely mindössze 5 dollárba kerül, és 15 percen belül eredményt mutat.

Alan Joyce szerint ha a tesztek használatát és az eljárásrendet egyes országok összehangolják, akkor közöttük létrejöhetnek olyan „közlekedési buborékok”, amelyeken belül biztonsággal újraindítható a légiforgalom.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Ebben a Qantas nem meglepő módon elsősorban a Boeing 787-esekre hagyatkozik, az ultrahosszú járatokra is bevetett Dreamlinereket később London mellett Párizsba is repülnék közvetlen járaton.

A vezérigazgató beszélt az átlagosan 11 éves A380-as flottáról is, a gépek jelenleg Kaliforniában pihennek. Többet a letárolás előtt Németországba repültek, ahol felújították a kabinjukat, ez is jelzi, hogy a társaság a jövőben is számol a típussal. Joyce szerint pár éven belül újra visszaállítják őket a forgalomba, és a korábbinál több pénzt tudnak majd termelni.

Ennek elsősorban könyveléstechnikai oka van: a Qantas a gépek letárolásánál nullára írta a gépek értékét a könyveiben, így nincs amortizáció, ami rontaná a mérleget. Nem mellesleg ennek is köszönhető, hogy a Superjumbo újra repülhet az ausztrál légitársaság színeiben.

Alan Joyce, a Qantas vezérigazgatója a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) sydney-i közgyűlésén. Fotó: IATA