Hetente háromszor közlekedik majd Budapestre az Air Canada 2022 májusától a nyári menetrend végéig.

A Budapest Airport lapunkhoz eljuttatott hivatalos közlése szerint megérkezett a kanadai nemzeti légitársaság nagyon várt megerősítése a Toronto és Budapest közötti járat újraindulásáról.

A légitársaság korábban a szabadidős járatokat teljesítő Rouge leánycége gépeivel repült Budapestre, mostantól azonban az Air Canada gerinchálózatának része lesz a budapesti útvonal.

Az Air Canada háromosztályos fedélzeti berendezésű Boeing 787-9 Dreamliner repülőgépei 2022 májusa és október vége között hetente három alkalommal repülnek a magyar fővárosba, a nyári főszezonban egy irányban heti 894 férőhelyet kínálva.

A repülőgép fedélzetén összesen 298 utas repülhet, 30-an business, 21-en prémium turista és 247-en turista osztályon foglalhatnak helyet.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Fotó: AIRportal.hu

Az Air Canada AC 1014-es számú járatai a keddi, csütörtöki és szombati napokon indulnak Torontóból, ahonnan 20 óra 50 perckor szállnak fel, majd másnap 11:15-kor érkeznek meg Budapestre.

A visszaúti járatok AC 1015-ös számmal szerdánként, péntekenként és vasárnaponként repülnek, 13 órakor indulnak Budapestről, és 16:20-kor szállnak le Torontóban.

A menetidő idefelé 8 és fél, vissza 9 és fél óra.

„Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy az Air Canada ezzel a sokak által kedvelt és hiányolt desztinációval tér vissza a Budapest Airport portfóliójába. Fáradhatatlanul dolgoztunk együtt a légitársasággal és a Magyar Turisztikai Ügynökséggel, hogy az újraindítás terve valósággá váljon, és a hosszú távú járatok visszatérjenek a repülőtérre” – emelte ki Bogáts Balázs, a Budapest Airport járatfejlesztési vezetője a közlemény szerint.

Az Air Canada Rouge Boeing 767-300ER repülőgépeivel utoljára a 2019-es nyári menetrendben közlekedett Ferihegyre, a szezonális járat visszatérése a 2020-ban is szerepelt a tervekben, azonban a járvány miatt ez nem jött létre. Amint korábban megírtuk, a szabadidős légitársaság 2020 tavaszán megvált flottájának 30 százalékától, köztük a szélestörzsű Boeing 767-esektől is.