Az amerikai diszkont légitársaság 10 A220-300-as megrendelését jelentette be, és az idei év végére megválik lízingelt Embraereitől.
A mostani szerződéssel a légitársaság A220-asokra vonatkozó teljes rendelésállománya 90 darabra emelkedett (a már átvett példányokkal együtt), és ezzel a Breeze az A220-as harmadik legnagyobb megrendelőjévé vált a világon.
A Breeze 2021 decemberében vette át első Airbus A220-asát, és a múlt hónap végére már 20 darabot üzemeltetett a típusból – emlékeztet a gyártó közleménye.
A cég a megrendeléssel egy időben azt is bejelentette, hogy 2024 végére kizárólag A220-asokból álló flottára áll át, azaz megválik a lízingelt Embraer-gépeitől.
