Futópálya-elhagyásos balesetet szenvedett a Lion Air JT714-es járatát teljesítő Boeing 737-800-as repülőgépe Indonéziában. A leszállást követően a gép nem tudott megállni a futópálya végéig, lefutott a pálya szilárd burkolatáról.

A Jakartából induló 737-800-as Pontianak repülőterén szállt le, ám nem sikerült megállnia annak 2250 méter hosszú, 15-ös futópályán. Végül a repülőgép a 60 méteres biztonsági megállási területen is túlfutva, a felázott talajba süllyedve állt meg.

A baleset idején a repülőtéren heves esőzés és rossz látási viszonyok uralkodtak.

A fedélzetén tartózkodó 182 utas és 7 fős személyzet, a túlfutás és a vészkiürítés ellenére, sérülések nélkül hagyta el a fedélzetet.

A légitársaságnak 8,5 évvel ezelőtt volt már egy hasonló, túlfutásos balesete ezen a repülőtéren. A repülőgép – egy 737-400-as – akkor is Jakartából érkezett és a 15-ös pályára szállt le. Végül majdnem ott állt meg, ahol a mostani balesetben érintett járat és személyi sérülés ebben az esetben sem történt. A jelentés szerint a nem stabil megközelítés mellett műszaki hiba közrejátszott az akkori esemény bekövetkeztében.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A most balesetet szenvedett PK-LPS lajstromjelű repülőgépet alig több mint fél éve, 2018. júliusában vette át a légitársaság.