Alacsonyabb felszállótömegű A330neókat is elérhetővé tett az Airbus, ötféle új verzió közül választhatnak az új generációs szélestörzsű vásárlói.

A Flightglobal az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) által kiadott értesítőből hámozta ki, hogy az európai gyártó milyen módosításokat eszközölt az egyelőre visszafogott érdeklődésre számot tartó A330neókon.

Az A330-900-ashoz négy új variáns érhető el 205 és 220 tonna közötti felszállótömeggel, a kisebb 800-ashoz pedig ezek mellett egy 200 tonnás verzió is választható.

Forrás: Airbus

Eddig 230 és 251 tonna közötti felszállótömeggel volt elérhető a típus, a könnyebb gépek előnye, hogy némileg gazdaságosabb az üzemeltetése, mert a repülőtéri és átrepülési díjakat általában az adott repülőgép tanúsítványában szereplő maximális felszállótömeg alapján számítják fel.

Arról nem közöltek részleteket, hogy az alacsonyabb felszállótömegű gépek névleges maximális hatótávolsága változott-e a többi neóhoz képest. Mint annak idején megírtuk, a korábbi generációs A330-asból is kínált ilyen könnyebb és ezzel kisebb hatótávú, „regionális” variánst az Airbus, az első üzemeltető a Saudia volt.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Rolls-Royce Trent 7000-es hajtóművekkel felszerelt új generációs A330neóból eddig 63-at adtak át üzemeltetésre, ebből 59 darab volt -900-as verzió. Bár elődje nagy népszerűségnek örvendett, az A330neókra jelenleg visszafogott az igény, a -800-asból mindössze 15, a -900-asból 316 példányt értékesített a gyártó.