A járványhelyzet ellenére folyamatosak a fejlesztések a debreceni nemzetközi repülőtéren – közölte a város polgármestere csütörtökön a helyszínen, ahol megtekintette a biztonsági kerítés építési munkáit.

Papp László (Fidesz-KDNP) elmondta, a legmagasabb fokozatú biztonsági kerítéssel veszik körül a repülőteret: a 7,6 kilométer hosszú, három méter magas kerítés és az ahhoz kapcsolódó szervizút 580 millió forint állami forrásból valósul meg.

A polgármester azt mondta, a Modern városok programban rendelkezésükre álló 1,2 milliárd forintos forrásból használnak fel 580 milliót a biztonsági kerítésre. Emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy a repülőtéren a legutóbb 204,7 millió forintból korszerűsítették a forgalmi előtér világítását.

Újrainduló útvonalak decemberben

 

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Mindeközben a repülőtér üzemeltetőjének a napokban megjelent közlése szerint az év végi ünnepi időszakban a Wizz Air néhány járata is újraindul. A low-cost légitársaság utasai Londonból, Párizsból és Eindhovenből juthatnak el Debrecenbe.

Forrás: Papp László-Facebook

Felsorolása szerint jelenleg zajlik az utasterminál átépítésének tervezése, állami támogatással tűzoltó-laktanyát alakítanak ki, emellett az önkormányzat vásárol két nagy teljesítményű, speciális reptéri oltásra alkalmas tűzoltóautót.

Papp László megjegyezte: a repülőtér fejlesztésében az önkormányzat mellett folyamatosan kulcsszerepet vállalt a magyar állam, a repülőtér ugyanis stratégiailag kulcsfontosságú, mind gazdasági, mind turisztikai szempontból.

Hozzátette: hamarosan megkezdődnek a kormányzati tulajdonszerzéssel összefüggő tárgyalások is a repülőtérről.

Forrás: Papp László-Facebook