A Lufthansa Group újabb 23 ezer járat törlését jelentette be április végéig, elsősorban európai, ázsiai és közel-keleti útvonalakon csökken a kapacitás. A LOT szintén áprilisig törölt több járatot is, köztük április 24-ig felfüggesztették a Budapest-London járataikat. A repülőtereknél globálisan átlagosan 4 milliárd dollár bevételkiesés várható egyetlen negyedév alatt.
A német légitársasági csoport honlapján publikált közleményben azt írta, március 29 és április 24 közötti időszakra törölt elsősorban európai, közel-keleti és ázsiai járatokat, a változásokat folyamatosan vezetik át a foglalási rendszerben, és az érintett utasokat elkezdték kiértesíteni.
A csoport összes légitársasága 23 ezer újabb járatot volt kénytelen törölni, és a következő hetekben újabb kapacitáscsökkentés várható. Az április 25-e utáni menetrendi változásokról később hoznak döntést.
A Lufthansa kiemelte, hogy a kínálatban szereplő minden kontinens minden célállomása elérhető marad a frankfurti, müncheni, zürichi, bécsi és brüsszeli központokon keresztül.
A LOT Polish Airlines lapunkhoz eljuttatott tájékoztatása szerint április 24-ig felfüggesztik a Budapest és London City közti járatot is, emellett a Budapest-Szöul útvonalon április 8-ig meghosszabbítják az üzemszünetet.
A Varsó-Peking útvonalon április 25-ig, a Varsó-Milánó és Varsó-Velencén április 3-ig szünetel a közeledés, Tel Aviv és a régió többi repülőtere és a lengyel főváros között április 24-ig csökkentett kapacitással repülnek. A LOT emellett elhalasztja a Varsó-Osztrava járat megnyitását szeptember 1-re, és ad-hoc jelleggel bármelyik nemzetközi járaton újabb törlésekre kell számítani.
A LOT a többi légitársasághoz hasonlóan ingyenes átfoglalást tesz lehetővé március 31-ig az április 24-ig szóló jegyek átfoglalásában.
A Magyar Hang a Wizz Airnél kiküldött belső tájékoztatóra hivatkozva azt írta, a magyar hátterű fapados cég is bajban van, legkevesebb húsz százalékkal csökkenti kapacitását és több szakterületen is leépítést, az új munkaerő-felvétel és toborzás felfüggesztését, takarékossági intézkedéseket jelentett be dolgozóinak. Ezek a lépések nem különböznek attól, amelyeket a többi nagy légitársaság is bevezetett a költségszint csökkentése és a cash-flow védelme érdekében.
A járatok lemondása nem csak a légicégeket, hanem a repülőtereket is súlyosan érinti. Lapunk megkeresésére a Repülőterek Nemzetközi Tanácsa (ACI) azt közölte, hogy globálisan az első félévi utasforgalom átlagosan legalább 12 százalékkal marad el a korábban becsülttől, Ázsia-Óceániában viszont 24 százalékos visszaesés is lehet.
Az ACI becslése szerint globálisan átlagosan 4,3 milliárd dollár bevételkiesésre lehet számítani a repülőtereknél az első negyedévben, ennek is Ázsia-Óceánia van a legjobban kitéve.
Idővel azonban Európa lehet a legjobban érintett kontinens.
Az ACI felhívta a figyelmet arra, hogy arányos slotelosztást szeretne, álláspontjuk szerint a résidő-elosztási rendszer globális felfüggesztése veszélybe sodorná az országok globális piachoz való kapcsolódását. Ursula von der Leyen kedden jelentette be, hogy felfüggesztik a 80/20-as slotszabályt, amelyről korábbi cikkünkben írtunk részletesen. Később a Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) is hasonló rendelkezést hozott.
A Reuters azt jelentette, hogy az üzleti utazási szektor 820 milliárd dolláros kárt szenvedhet, mivel a nagyobb cégek folyamatosan mondják le a konferenciákon való részvételt, és tiltják meg alkalmazottaiknak a céges utazást.