Sorban az ötödik Boeing 747-8F típusú teherszállító repülőgép érkezett meg december 27-én az AirBridgeCargo (ABC) teherszállító légitársaság flottájába.

A négy General Electric GEnx-2B67 hajtóművel szerelt, VQ-BRJ lajstromú, maximálisan 442 tonna felszállósúlyú Jumbo fedélzetén akár két fős személyzet is el tudja látni a feladatokat, járattól függően azonban előfordulhat három-négy vagy több alkalmazott is.

Az AirBridgeCargo Media szerint, a cég ügyvezető igazgatója, Denis Ilin nagyon örül az új óriás repülőgép érkezésének, a géppark eddigi tagjaival ugyanis már sikerült megtapasztalniuk, hogy mennyire gazdaságosan üzemeltethető és terhelhető repülőgép a Boeing 747-8F.


A dolog érdekessége azonban, hogy a gép megépítését követően nem állt azonnali forgalomba, ugyanis a maranai Pinal Airpark repülőtéren került letárolásra. Szerencsére a kényszerpihenő nem tartott sokáig, ugyanis a gépóriás azóta már aktív szolgálatba került.

A moszkvai bázisú légitársaság flottájába még egy ugyanilyen típus fog érkezni, amivel elősegítik a folyamatos modernizációt, mind a gépek, mind az áruszállítás terén. Az AirBridgeCargo hosszútávú észak-amerikai és ázsiai járatai mellett Európában is rendszeres vendégek a Boeing 747-es család legújabb tagjának teherszállító variánsai.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az ABC jelenleg 12 darab repülőeszközzel látja el mindennapi feladatait, három Boeing 747-400F, négy Boeing 747-400ERF és immáron öt darab Boeing 747-8F teljesít szolgálatot a fuvarozó kék-fehér festésében.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!