Újra leállította a Mitsubishi MRJ regionális repülőgépének berepülési programját, ezúttal egy hajtóműprobléma miatt nem szállhatnak fel a tesztpéldányok.

A gyártó arról tájékoztatta az Airways magazint, hogy a második tesztpéldányon repülés közben leállt a bal oldali hajtómű az óceán felett, Portlandtől 170 kilométerre nyugatra. Emiatt megszakították a tesztrepülést és kényszerleszállást hajtottak végre Portlandben. A landolást követően a Mitsubishi mérnökei kiszerelték az egységet, és a gyártó Pratt & Whitney egyik üzemébe szállították mélyebb átvizsgálásra.

Bár a Pratt küldött cserehajtóművet, amit be is szereltek, arról egyelőre nem született döntés, hogy a géppel  mikor repülnek át Moses lake-be, ahonnan a tesztrepüléseket hajtják végre. A Pratt mérnökeivel közösön végzett boroszkópos vizsgálat a hajtómű belsejében részleges meghibásodást tárt fel, amelynek okait továbbra is vizsgálják.

Sokadszor fordult már elő a Mitsubishivel, hogy le kell állítania teszprogramját. 2015 végén jelentették be, hogy egy évet csúszik a program, mert átalakításokat kell végezni a típuson, idén év elején pedig azt mondták, hogy az első gép 2018 helyett csak 2020 közepén érkezik meg az All Nipponhoz.

Forrás: Mitsubishi Aircraft

Az amerikai tesztprogramot kétszer is le kellett állítani műszaki hiba miatt, emiatt a gépek csak hetekkel később indultak útnak Moses Lake-be.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Mitsubishinek jelenleg 243 MRJ-re van megrendelése főként japán légitársaságoktól, de a észak-amerikai SkyWest és az Eastern Airlines is rendelt belőle.

A leállás most nem is a Mitsubishi, inkább az áttételes hajtóművet (gtf) szállító Pratt & Whitney-hez köthető. úgy tűnik, az amerikai beszállító egyelőre nem tud olyan gtf-et leszállítani, amivel ne lenne valami probléma. Mint ismeretes, ez a hajtóműcsalád dolgozik a Bombardier CSeriesekben is, amiből a gyártó a hajtóművek hiánya miatt nem tud elegendőt leszállítani, de az Airbus A320neókat is hajtják ezek a hajtóművek. Az Airbusokban tapasztalt nehézségek sora pedig kilométer hosszú, és folyamatosan hosszabbodik.

A szűzfelszállást először 2012 második negyedévére időzítették, majd a dátumot először 2013-ra, majd később 2014 tavaszára módosították a hajtóművek beszerzési nehézségei miatt. Szintén a hajtóművek, illetve egyéb alkatrészek beszerzése miatt csúszott meg harmadszor is a program 2013-ban.

Az első tervek szerint az első gép az All Nippon Airways színeiben 2014 első negyedévében állt volna forgalomba, a legutóbbi tervek szerint ez 2022 második negyedévénél korábban nem fog megtörténni.