A malajziai közlekedési minisztérium bejelentette, hogy a mélytengeri kutatásra szakosodott Ocean Infinity december 30-tól ismét megkísérli a több mint 11 éve eltűnt Malaysia Airlines MH370-es járat roncsainak megtalálását.

A tervek szerint a kutatóakció 55 napig zajlik majd, és olyan helyekre összpontosít, ahol a szakértők szerint a legnagyobb az esély a roncs megtalálására, azonban korábban nem vizsgált területekre is kiterjed.

Az MH370-es járat 2014. március 8-án tűnt el Kuala Lumpurból Peking felé tartva. A Boeing 777-es a fedélzetén 239 emberrel eddig ismeretlen okból letért a tervezett útvonaláról, majd eltűnt a radarokról, vészjelzést nem adott le.

Fotó: Kovács Gábor

A maláj kormány és az Ocean Infinity korábban új megállapodást írt alá, amely lehetővé teszi a folytatást, a cég ezúttal is sikerdíjas alapon dolgozik. A műveletet áprilisban először megszakították a kedvezőtlen időjárás miatt, de már akkor jelezték, hogy az év végén folytatják.

Az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban működő Ocean Infinity már februárban megpróbálkozott egy új kereséssel, mélytengeri kutatóhajójának személyzete autonóm víz alatti járművek segítségével mintegy 1500 kilométerre Nyugat-Ausztrália partjaitól folytatott kutatást, nagyjából 15 000 négyzetkilométeres területen, az azon belül azonosított négy kiemelt pontra fókuszálva.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A mostani expedíció lehet az utolsó nagy esély arra, hogy fény derüljön a repülőgép és a fedélzetén utazók sorsára. Az elmúlt több mint 11 évben csak néhány tucatnyi partra sodort roncsdarabot sikerült azonosítani, a feltételezett katasztrófa helyszínét és a roncsokat nem tudták megtalálni.