A török nemzeti légifuvarozó 2020-ra körülbelül 10 százalékkal, azaz negyvennel kevesebb repülőgépet fog üzemeltetni a korábban tervezettnél. A Turkish Airlines éves pénzügyi jelentése szerint a légicég flottájában 2020-ban 369 repülőgép teljesít majd szolgálatot, a tavalyi tervekben szereplő 409 helyett.

A légitársaság 2017-ben hat új repülőgépet helyez forgalomba, melyből mindössze egyetlen darab lesz szélestörzsű utasszállító, egy Boeing 777-300ER, továbbá két keskenytörzsű és három cargo-repülőgép kerül a flottába. Az áruszállító géppark két Boeing 777F és egy darab Airbus A330-200F repülőgéppel bővül.

A 2018-as repülőgép-átvételeket még inkább visszavágta a török cég, mindössze 10 új repülőgépet helyeznek forgalomba a korábban tervezett 34 helyett.

Fotó: AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Fotó: AIRportal.hu

2018-tól kezdődően hat évig a légitársaság egyetlen szélestörzsű repülőgépet sem helyez forgalomba a tervek szerint és a cargo-flotta sem bővül tovább.

A cég csökkentette új generációs keskenytörzsű repülőgépekre szóló megrendeléseit, és több példány átvételét későbbre halasztotta.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Ez az intézkedés az eredetileg megrendelt 55 darab Boeing 737 MAX 8-at és 61 Airbus A321neót érinti, 2020-ig összesen 39-cel kevesebb új generációs repülőgép áll forgalomba a cég útvonalhálózatán. A korábban megrendelt tíz darab 737 MAX 9-et a tervek szerint átveszi majd a cég – a Flightglobal összefoglalója szerint.

A légitársaság – ezen belül az utasszállító üzletág – bevételi mutatói 2016-ban jelentősen visszaestek, melyet a cargo divízió bevitelének 6,5%-os növekedése csak kis mértékben tudott kompenzálni.