Szerdáról csütörtökre virradó éjjel végrehajtott felszállás során defektet kapott, majd egy óra repülést követően, már Bulgária felett visszafordult Ferihegyre a cseh Smartwings (Travel Service) 7O 5298 számú Budapest – Hurghada járatát teljesítő repülőgép. A budapesti repülőtéren teljes kényszerhelyzeti készültségben várták a repülőgép leszállását hajnali fél háromkor, az esemény során senki nem sérült meg.

A Smartwings 7O 5298 számú Budapest – Hurghada járatát az ukrán Yan Airtől bérelt, harminc és fél éves, UR-CNP lajstromjelű Boeing 737-4Y0 típusú repülőgép teljesítette.

Korábbi fotó az eseményben érintett repülőgépről. (Forrás: LHBPairside-Facebook)

A repülőgép szerdáról csütörtökre virradó éjjel, éjfél körül szállt fel Budapestről, a 31L futópályáról, majd körülbelül egy órás repült időt követően, a bulgáriai Plovdiv térségében a személyzet a visszafordulás mellett döntött.

A repülőgép fél három után néhány perccel, több várakozó kör (holding) megtétele után szállt le a budapesti repülőtér 31R futópályáján.

A repülőgép a 31R futópályán megállt, a Repülőtéri Hivatásos Tűzoltóparancsnokság tűzoltói vették körül a repülőgépet.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az AIRportal.hu információi szerint a Boeing 737-400-as egyik kereke már a budapesti repülőtérről végrehajtott felszálláskor defektet kaphatott, mert a futópályán gumiabroncs darabokat és fémdarabokat találtak. A törmelékeket egy másik felszálló repülőgép pilótája vette észre és jelentette a légiforgalmi irányításnak. A leszállást követően kiderült, hogy a repülőgép egyik főfutóművén mindkét gumiabroncs kidurrant.

Az esemény során személyi sérülés nem történt.

Az eseménnyel kapcsolatban az AIRportal.hu elérte Kurucz Lászlót, a Budapest Airport helyettes szóvivőjét, aki megerősítette, hogy a repülőgép azért fordult vissza Budapestre, mert a Boeing 737-es defektet kapott és a gép felszállását követően a futópályán gumiabroncs-darabokat találtak. A repülőtéri szolgálatok teljes készültségben várták a repülőgép leszállását.

A szóvivő megerősítette, hogy személyi sérülés nem történt, az utasok a futópályán, utaslépcsőkön hagyták el a repülőgépet, mindenki jól van, senki nem kért orvosi ellátást.

A járaton 151 utas és 9 fős személyzet utazott. Az utasokat a terminálba szállították, a repülőtér üzemeltetője pokrócokat és palackozott vizet osztott ki számukra. Az utasok tájékoztatása folyamatos, a cseh Smartwings légitársaság egy másik, mentesítő repülőgépet küld értük és azzal utazhatnak majd Hurghadába.

A cseregép (HA-LKG, Smartwings Boeing 737-800) végül reggel 6 óra előtt néhány perccel indult el a járat utasaival az egyiptomi üdülőhely irányába.

A reptérüzemeltető hajnalban, az MTI-nek kiadott közlése szerint a Budapest Airport szolgálatai azonnali és többszöri vizsgálatot tartottak a 31L futópályán, ahonnan a kényszerleszállást végrehajtó repülőgép eredetileg felszállt. Az elsődleges vizsgálatok során nem tártak fel a futópálya beton burkolatán sérülést. Az 1-es futópályát az induló reggeli forgalomnak átadták, így a repülőtér forgalmában nem várhatók fennakadások.

Az eseményben érintett ukrán lajstromjelű repülőgépet egyelőre (csütörtök reggel 7 óra) még nem távolították el a futópályáról, az esemény és repülőgép vizsgálatát az illetékes hatóságok megkezdték, valamint zajlik a műszaki mentés.

A reptérüzemeltető NOTAM közleménye szerint a kettes (31R/13L) futópálya várhatóan csütörtökön helyi idő szerint 10 óráig zárva: „A2315/19 NOTAMR A2314/19 Q) LHCC/QMRLC/IV/NBO/A /000/999/4726N01916E005 A) LHBP B) 1907110551 C) 1907110800 EST E) RWY 13L/31R CLOSED DUE TO DAMAGED AIRCRAFT.”

A sérült repülőgépet végül fél kilenc körül vontatták le a futópályáról.

Forrás: Flightradar24.com

Több mint 30 éves repülőgép, nem problémamentes üzemeltető

Az UR-CNP lajstromjelű, Boeing 737-4Y0 típusú repülőgép az internetes adatbázisok szerint 1989 januárjában állt szolgálatba a dél-koreai Asiana Airlines flottájában, a repülőgép azóta közel húsz légitársaságnál repült, 2015 februárban került az ukrán Yan Air légitársasághoz.

A repülőgépet 2019 június óta bérli személyzettel, karbantartással és biztosítással együtt, úgynevezett wet-lease / ACMI megállapodás keretében a cseh Smartwings, júniusban át is matricázták – részben – a cseh chartercég arculatába.

A cseh Smartwings (Travel Service) a Boeing 737 MAX típus globális repülési tilalma miatt küzd kapacitáshiánnyal, ezért volt kénytelen a nyári charterszezonra repülőgépet bérelni.

Az ukrán Yan Air légitársaság koránt sem mondható problémamentes cégnek, az ukrán légügyi hatóság 2019 június elején biztonsági problémák miatt felfüggesztette a társaság légi üzemeltetői engedélyét, amit végül június második felében kapott vissza a Yan Air.

A cikk közzétéve: 2019.07.11. 03:16-kor, utoljára frissítve: 2019.07.11. 08:36-kor