Volt szerencsénk kipróbálni az airBaltic Budapest-Rigat járatát, illetve a légitársaság termékét, valamint a repülőtér szolgáltatásait. A kép rendkívül vegyes.
Az 1995-ben alapított airBaltic nem rég ment át egy jelentős átalakuláson. 2010 előtt jelentős, százmillió eurós veszteségeket termelt a cég, az állam, mint tulajdonos latmilliárdokat ölt a cégbe, hogy megkezdhessék az átszervezést. Ismerős történet, ugye? A különbség az, hogy itt tényleg sikerre vitték az átalakítást és 2015-re már szolid, 19,5 millió eurós adózott nyereséget termelt a társaság, amelynek 20 százalékától az állam közben megvált.
Arról nem is beszélve, hogy indító légitársasága lett a cég a Bombardier CS300-asnak, amely már Rigában van és december 14-én forgalomba is áll a tervek szerint.
Az Air Lithuania és az Estonian Air kiesésével gyakorlatilag egyeduralkodók lettek a balti piacon, főleg az északi és orosz átszállási lehetőségeket lovagolták meg, ez most is az egyik fő vonzereje a légitársaságnak.
Budapestre Next Generation Bombardier Q400-asokkal teljesítenek járatokat hetente háromszor, hétfőn, pénteken és vasárnap. A mintegy 2 óra 20 percet a Dash 8-as fedélzetén át lehet vészelni, de szigorúan helyfüggő az utazási komfort. Aki ült már turbólégcsavaros gépen annak nem kell mondani, nem mindegy, hogy a légcsavar előtt, mellett, vagy mögött ülünk. Szerkesztőségünk a légcsavar előtt kapott helyet, így kényelmesen, nagyobb rezonanciától mentesen lehetett utazni, de kollégánk, aki a légcsavar mellé kapott helyet némi fejfájásra és ingerlékenységre panaszkodott Rigában.
A járatot teljesítő Q400-as alig négy éves volt, ennek megfelelően modern, és tiszta fedélzet fogadott kényelmes, huppanós sötétkék bőrülésekkel, és ránézésre (mivel adat nem elérhető) olyan 32-34-es (81-85 centiméteres) székközzel, a lábtérre nem lehet semmilyen panasz.
Alig vártuk, hogy a kezünkbe vegyük a fedélzeti magazint már csak amiatt is, hogy mekkora (jogos) örömódát szentelnek a CS300-asnak. Az első oldalon a vezérigazgató kedves szavakkal jelentette be, hogy hamarosan érkezik az új gép. Ez az ember sokunknak ismerős lehet: Martin Gauss az, a Malév volt vezérigazgatója.
A kabintermék viszonylag puritán, legalább is a fedélzeti kiszolgálás tekintetében. Premium economy osztályon utazva is 3 eurót kellett fizetni egy amúgy finom kávéért, sőt, mindenért fizetni kell. A kínálat viszont bőséges, és a diszkontokhoz mérten nem is annyira drága: egy főételt is meg lehet úszni 10 euró alatt.
És van egy viszonylag újító szolgáltatása is az airBalticnak: előre leadhatjuk a rendelést az ételre, akkor ki is lehet fizetni, és a fedélzeten már csak várni kell arra, hogy az Aegean Airlinesnál is tapasztalt ízléses dobozkában elénk tegyék a meleg ételt.
A légiutas-kísérők formaruhája alapvetően a visszafogott kategóriába tartozik a sötétkét-fehér színösszeállítással, de ezt remekül feldobja és fiatalossá teszi a pisztácia zöld színű nyakkendő a férfiaknál és kendő a nőknél.
A rigai repülőtérre érkezve csemperagasztó illata fogad, nem is olyan régen építhették meg az új szárnyat a schengenen kívüli csatlakozásokra, ahonnan Moszkvába vitt az utunk. Az északi építészeti stílusban felhúzott és berendezett épület tágas és funkcionális. Kár, hogy utóbbi az utastájékoztató rendszerről már nem mondható el. Csatlakozásunk ugyanis egy órát késett, de erről sem a beszállító kapunál, sem a kijelzőkön nem tájékoztatták az utasokat. Nagy fekete pont.
Összességében nézve az airBaltic fedélzeti szolgáltatása nem sokban különbözik egy diszkont légitársaságétól, bár a helykínálat annál bőkezűbb (vagy lábúbb), viszont jó északi és orosz csatlakozásai előnyt jelenthetnek.
