Pulkovóra január elsejétől az úgynevezett hetedik szabadságjog alapján csaknem korlátozások nélkül lehet járatokat indítani 30 európai országból – a fapadosok már felsorakoztak az illetékes minisztérium szerint.

Első oroszországi helyszínként vezetik be a szentpétervári reptéren ezt a metódust, a közlekedési tárca közleményét idéző Air Journal portál szerint. A nemzetközi légijogban a hetedik szabadságjog egyszerűsítve azt jelenti, hogy egy légicég két idegen (nem a bejegyzése szerinti) ország között is üzemeltethet járatokat, a saját országa érintése nélkül.

A minisztérium arról tájékoztatott, hogy többek közt a Ryanair, az Easyjet, a Wizz Air, a Volotea és az Air Baltic is bejelentkezett új szentpétervári útvonalakra, ezekről a tárgyalások hamarosan el is kezdődnek.

Szentpéterváron is versenyre kelhet a főleg Kelet-Európában mérkőző két ultradiszkont cég (Fotó: AIRportal.hu)

Ismert, a magyar gyökerű diszkont már üzemeltet járatokat Budapest és a történelmi orosz nagyváros (egykori főváros) reptere között, a két ország közti bilaterális megállapodás alapján kijelölve.

A tájékoztatás szerint leginkább egy Open Skies (Nyitott Égbolt) megállapodásra hasonlító döntés értelmében a 30-ból 21 ország esetében a megfelelő légitársaság szabadon indíthat járatokat, bármely városa és Szentpétervár között. Ezek Belgium, Dánia, Észtország, Finnország, Izland, Írország, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Észak-Macedónia, Málta, Hollandia, Norvégia, Lengyelország, Portugália, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Svájc és Svédország.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Viszont 9 másik állam vonatkozásában nem nyílik meg teljesen a Pulkovó-reptér, bizonyos korlátozások érvényben maradnak.

Utóbbi országok esetében a fő- és nagyvárosok kivételt képeznek, ezekből nem indítható szabadon járat Szentpétervárra.

Így az orosz város és Bécs (Ausztria), Szófia (Bulgária), London (Egyesült Királyság), Berlin, Düsseldorf, Hamburg, München (Németország), Barcelona, Malaga (Spanyolország), Róma, Milánó (Olaszország), Lárnaka, Páfosz (Ciprus), Párizs, Nizza (Franciaország), illetve Prága (Csehország) között, ahogy eddig, ezentúl is csak kijelölt légitársaságok közlekedhetnek. De e városokon kívül más településekről szabadon indíthatók járatok.

A fentiek értelmében Magyarország kimarad (mások mellett Horvátország és Görögország társaságában) e két körből, így itt megmarad a bilaterális, cégeket kijelölő megállapodás.

Mint a pulkovói üzemeltetőcég vezetője kiemeli, a kezdeményezés célja az, hogy fellendítsék Szentpétervár légiforgalmát, erősítsék a kapcsolatokat, az orosz légitársaságoknak is többlet utast hozva ezzel.

Az illetékes szerint ehhez hozzájárul a városra érvényes online vízum is: mint korábban az AIRportal.hu is megírta, Szentpétervárra és Leningrád megyére elektronikus, gyorsan intézhető és ingyenes vízumot vezettek be, amely a magyar utazóknak is rendelkezésre áll.