Budapest és London-City között indít új járatot a LOT, a lengyelek Embraer E190-es gépei hetente tizenkét alkalommal repülnek majd a két ország fővárosa között, üzleti utazóknak és hosszú hétvégézőknek különösen kedvező menetrenddel 2019. február 18-tól. Ezzel megkezdődött a budapesti gyűtő-elosztó központ kiépítése.

Forrás: LOT

A LOT járatai az üzleti és a hosszú hétvégéző utazók igényeihez igazodva vasárnap kivételével minden nap reggel 7:00-kor indulnak Budapestről és 08:45-kor érkeznek meg Londonba, valamint szombat kivételével minden nap délután 17:15-kor szállnak fel Budapestről és este 7 órakor szállnak le London központjában.

A visszafelé közlekedő járatok vasárnapi napok kivételével reggel 9:15-kor szállnak fel London Cityről és délután 12:45-kor érkeznek meg Ferihegyre, valamint szombati napok kivételével este fél nyolckor indulnak és 23 órakor szállnak le Budapesten (helyi idők).

A LOT a járatokat Embraer E190-es repülőgépekkel teljesíti.

A járatnyitást Szijjártó Péter Külgazdasági és Külügyminiszter jelentette be Rafal Milczarski LOT vezérigazgató és Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi igazgatójának jelenlétében.

Mint mondta, az új világgazdasági környezetben kiemelten fontosak a kapcsolatok, ezért is fontos az új járat bejelentése, amely elsősorban az üzleti utazóknak kedvez.

Hozzátette: további tárgyalásokat folytatnak a LOT-tal annak érdekében, hogy a nemzeti légitársaság hiányából fakadó hátrányt minél jobban le tudják dolgozni.

Rafal Milczraski, a LOT vezérigazgatója (Fotó: AIRportal.hu)

Rafal Milczraski, a LOT vezérigazgatója beszédében azt hangsúlyozta, hogy a járat mindenkinek kedvező a reggeli és délutáni indulási időpontok miatt, de elsősorban üzleti utasokra számítanak az üzleti negyed közelsége miatt.

Elmondása szerint a két, járatot teljesítő gép a budapesti bázisra kerül, és 2019-től magyar pilótákra is szükségük lesz az üzemeléshez. Közölte továbbá: folyamatosan figyelik a magyar piacot és lehetőségeket, az eddigi tapasztalatok pedig rendkívül kedvezőek.

Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi igazgatója azt hangsúlyozta, hogy tavaly utasaik 15 százaléka az Egyesült Királyságba, 12 százalékuk Londonba közlekedik, a szigetország a legnépszerűbb célállomás.

Az új járatokkal Budapestről több járat indul majd Londonba, mint Bécsből, vagy Prágából.

Ez lesz a LOT 101. útvonala, a századikat pár napja ünnepelték, amikor a Varsó és London-City közötti, szintén napi két járatot jelentették be. Mivel a London belvárosa mellett található repülőtéren csak korlátozott üzemre van lehetőség a LOT Embraer E190-esekkel teljesíti majd a járatot.

Forrás: LOT Instagram

Négy új E190-es érkezik a flottába, pilótatoborzás budapesti bázisra, és terjeszkedik Ferihegyen a LOTAMS karbantartó leányvállalt is

Mint ahogy arról korábban az AIRportal is beszámolt, a lengyelek ehhez vadonatúj gépeket bérel a Nordic Aviation Capital lízingcégtől, a LOT flottájába négy új E190-es érkezik ez év végén.

A légitársaság néhány napja megkezdte a pilóták toborzását is a budapesti bázisra: a LOT lengyel légitársaság Embraer 170 és 190, valamint Bombardier Dash8 Q400 repülőgéptípusokra keres típusjogosítással nem rendelkező kapitányokat.

A LOT Aircraft Maintenance Services (LOTAMS) az amerikai járatok indulásával egyszerre, május 3-án megnyitotta karbantartóbázisát Ferihegyen. A budapesti a cég első állandó, külföldi fióktelepe, mely a légitársaságok számára teljes körű forgalmi karbantartási szolgáltatásokat kínál. A cég közlése szerint a LOTAMS a közeljövőben bővíti működését Budapesten, újabb munkatársak felvételét tervezik és a LOT mellett, olyan légitársaságok számára is kínálják majd szolgáltatásaikat, amelyek Embraereket üzemeltetnek.

London a legnépszerűbb úti cél Budapestről

Magyarországról a legtöbb utas Londonba, illetve a London-környéki repülőterekre utazik, naponta átlagosan 11-14 járat közlekedik a két főváros között. A LOT piacra lépésével a hatodik londoni repülőtér válik elérhetővé a magyar utasok számára. Jelenleg a Wizz Air Lutonra, a Ryanair Stanstedre, a British Airways Heathrow-ra, a Flybe Southendre, az easyJet pedig Gatwickre repül.

Fotó: London City Airport

A Temze mellett épült London City Nemzetközi Repülőtér (LCY) van a legközelebb a belvároshoz, onnan mindössze 6 mérföldnyire található, és közvetlen metrókapcsolattal rendelkezik a központba. Az 1987-ben megnyílt repülőtér egy 1500 méteres futópályával üzemel, tavaly 4,5 millió utast fogadott. Mivel London üzleti negyede nagyon közel van, utasainak döntő többsége üzleti utazó.

A hajózó személyzetnek speciális képzést kell kapnia az 5,5 fokos besiklási szög miatt, a zajszennyezés és a légikikötő méretei miatt a legnagyobb gép, amelyet London City fogadni tud a Bombardier CS100-asa és az Airbus A319-es, azonban utóbbi csak korlátozott maximális felszállótömeggel és utasszámmal szállhat fel a rövid futópályával rendelkező légikikötőből.