Az előzetes várakozásokkal ellentétben a Dubai Airshow első napján elmaradt a várva várt, és az óriástípus jövője szempontjából sorsdöntő megrendelés.

Forrás: Airbus

A Flightglobal információi szerint úgy tűnik, hogy az Airbus és az Emirates még mindig dolgozik a megállapodás véglegesítésén, így a Dubai Airshow első napján csak a légitársaság 40 darabos Boeing 787-10 Dreamliner megrendelése került bejelentésre.

Annak ellenére, hogy sok Airbus-felsővezető is Dubajban tartózkodik és találkoztak Sheikh Mohammed bin Rashid Al Maktoummal, a légitársaság elnökével is, az európai gyártó részéről egyelőre semmilyen bejelentés nem született.

A bejelentés elmaradása meglepte a szakértőket is és a Boeing helyszínen tartózkodó csapatát is, akik szintén várták, hogy megtudhatnak részleteket az Emirates óriásgép-megrendeléséről.

A lap egy meg nem nevezett forrása – aki rálátással rendelkezik az egyeztetésekre – azt mondta, hogy a tárgyalások még folyamatban vannak, ugyanakkor a forrás arra is felhívta a figyelmet, hogy ha nem születik meg a megállapodás a Dubai Airshow alatt, az még nem jelenti azt, hogy később ne jönne létre a szerződés.

A Flightglobal 35-40, a Reuters információi 36-38 darab A380-as megrendeléséről szólnak, de utóbbi forrásai szerint a szerződés részeként
az Airbusnak néhány régebbi példányt vissza kellene vásárolnia a dubaji légitársaságtól.

Forrás: Airbus

A használt A380-asok el- vagy bérbeadása sem egyszerű feladat, egyelőre a Singapore Airlines első kivont példányaira sem sikerült még új vevőt, vagy bérlőt találni.

Az Airbusnak azért is létszükséglet a típus legnagyobb üzemeltetője az, Emirates részéről egy újabb megrendelés, mert enélkül az európai gyártó a kisebb vásárlókkal sem tudná nyélbe ütni a remélt új megrendeléseket.

A Flightglobal szerint az Emirates nem A380plus változatot rendelne, hanem maradna a jelenlegi A380-as verziónál a flotta egységességének megőrzése érdekében, de több újítást felhasználnának a kabinberendezést illetően az idei párizsi légiszalonon bejelentett plusból.

Az Emirates mindkét hajtómű-változattal (Rolls-Royce Trent 900 és Engine Alliance GP7200) üzemelteti az A380-ast, így a hajtóműválasztás további kérdés.

Ahhoz, hogy az Emirates újabb A380-asokat tudjon üzemeltetni a meglévő 100 és a további 42 már megrendelt darabon felül, a légitársaság dubaji központi gyűjtő-elosztó repülőterén is komoly fejlesztéseket kell végrehajtani, hogy rendelkezésre álljon a megfelelő kapacitás.

Nem tudott fontos bejelentést felmutatni az Airbus a show első napján