Elindítja a 737-800 Next Generation gépek áruszállítóvá konvertálásának programját a Boeing, eddig opciókkal együtt 55 megrendelést kaptak a gyári átalakításra.

Az amerikai repülőgépgyár annak ellenére döntött a program elindítása mellett, hogy a légi áruszállítás a vártnál lassabban bővül, azonban elemzéseik kimutatták a piaci igényt egy 737-800-as méretű áruszállítóra. Ezek a gépek elsősorban a belföldi expressz áruszállításban juthatnak szerephez.

A Boeing tanulmányai szerint mintegy ezer ilyen repülőgépre lesz szükség a következő húsz évben, ennek egyharmada a kínai belföldi áruszállításban kaphat szerepet. A gyártó eddig 30 rendelést és 25 opciót gyűjtött be a BCF (Beoing Conversion Freighter) típusra, húszat kínai áruszállítók, ötöt a GACAS lízingcég, másik ötöt pedig egy meg nem nevezett ügyfél vásárolt.

Grafika: Boeing | © AIRportal.hu

Grafika: Boeing

A 737-800 BCF-ben 12 konténerpozíciót alakítanak ki a 141,5 köbméteres rakodótérben, a gép 24 tonna árut tud majd szállítani, hatótávolsága 3700 kilométer lesz. Az átalakítás során nagyobb ajtókat és a konténereket kezelő rendszert telepítenek, valamint négy fő nem hajózó személyzetnek is biztosítanak férőhelyet. Az első BCF várhatóan 2017 negyedik negyedévében áll szolgálatba.

Az Airbus szintén nem tétlenkedik a keskenytörzsű típusok átalakítását illetően, egy szingapúri céggel alakíttatják át a kiöregedett utasszállítókat. A megállapodást tavaly júniusban írták alá, az első gépek 2018-ban kerülhetnek az üzemeltetőkhöz.