Hét év hiátus után ismét olyan szélestörzsű repülőgép szállt fel Budapestről, amely közvetlen, menetrend szerinti járattal köti össze Magyarországot az Egyesült Államokkal. A LOT Boeing 787-8-as Dreamlinere a menetrend szerinti 11:55-ös időponthoz képest némi késéssel indult Ferihegyről New York felé.

Illusztráció. (Fotó: AIRportal.hu)

A lengyel nemzeti légitársaság tavaly júliusban jelentette be, hogy megteremti a több éve hiányzó közvetlen kapcsolatot az Egyesült Államok és Magyarország között, sőt, New York-JFK mellett Chicago – O’Hare repülőterére is elindítják a járatokat.

Mindkét útvonalon egész évben közlekednek majd a LOT Dreamlinerei.

A járat indulása előtt tartott ünnepségen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt hangsúlyozta, hogy a LOT az új járat megnyitásával jelentősen hozzájárul a magyar gazdaság és turizmus fejlődéséhez. Hozzátette, hogy 2014 óta 51 vállalati beruházás érkezett az országba és 11 ezer új munkahely jött létre, ma 1700 amerikai vállalat több mint 100 ezer magyarnak ad munkát.

Kihangsúlyozta emellett azt, hogy a felgyorsult világban egyre fontosabb az összeköttetés, ez a külföldi cégekkel való tárgyalásokon is mindig előkerül. Ezért nevezte kiemelkedően fontosnak az Air China pekingi, az Air Canada Rouge torontói, valamint a Wizz Air nyugat-balkáni járatait is.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Rafal Milczarski, a LOT vezérigazgatója kiemelte, hogy 45 évvel ezelőtt kezdtek el repülni New Yorkba Varsóból, a budapesti járatnyitást pedig a lengyel alkotmány elfogadásának évfordulójára tették.

Milczarski reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a magyarok magyar légitársaságként kezelik majd a LOT-ot.

Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója elmondta, hogy a két ország között tavaly közel félmillió utas volt, ezért nagyon nagy igény volt már a közvetlen járatokra. A LOT a New York-i és chicagói járatokkal évente 150 ezer széket biztosít majd.

Hozzátette, hogy a repülőtéren az első negyedévben 17 százalékos forgalomnövekedést mértek, de a folyamatban lévő fejlesztéseknek köszönhetően a repülőtér 15 milliós kapacitása 18-20 millió utasra növekszik majd.

A rendezvényen részt vett David Kostelancik, az Egyesült Államok budapesti ideiglenes ügyvivője és Jerzy Snopek, Lengyelország Magyarországra akkreditált nagykövete is.

A New York-i járatok hetente négy alkalommal, hétfőn, csütörtökön, pénteken és vasárnap közlekednek, az LO 33-as járat New Yorkba 11.55-kor indul, és 15.40-kor érkezik meg (helyi idők). Vissza pedig az LO 34-es járat 18.45-kor indul és egy nappal később reggel 8.50-kor landol Budapesten. Chicago-ba hetente kétszer, keddi és szombati napokon közlekednek a LOT közvetlen járatai Budapestről.

A járatokat a légitársaság új generációs, kompozit Boeing 787-8 Dreamliner repülőgépei teljesítik.

Az első járat – amelyet az SP-LRE lajstromú, 2013 nyarán átvett gép repüli-  80 százalék fölötti töltöttséggel indult Budapestről.

Az SP-LRE lajstromjelű Boeing 787-8 Dreamliner közvetlenül az indulás előtt, háttérben a még épülő B-móló. (Fotó: AIRportal.hu)

A 787-esek forgalmi karbantartását a LOT leányvállalata (LOTAMS) végzi a budapesti repülőtéren, mely mától a lengyel légitársaság második számú Dreamliner-bázisa lett. A járatok földi kiszolgálását jelenleg a Menzies Aviation látja el Ferihegyen, de a korábban kiírt földi kiszolgálási tenderen egyelőre még nem hirdetett nyertest a cég.

A 787-8 Dreamliner 252 székes konfigurációban repül a LOT kötelékében, a business osztályon 18, a Premium Economy-n 21, turista osztályon pedig 213 szék érhető el.

Emellett minden egyes járat körülbelül 12 tonna belly cargo is képes szállítani. A légitársaság saját áruszállítási értékesítési irodát nyitott Budapesten, mert komoly potenciált látnak a Magyarország és USA közötti áruforgalom felfuttatásában.

Saját Business-váró, magyar nyelvű IFE, magyar légiutaskísérők – ígéri a LOT

Újdonság a LOT üzleti osztályú utasainak, hogy a lengyel légtársaság a nyáron új business várót avat Budapesten, így a járat indulása előtti órákat exkluzív környezetben tölthetik majd el.

A magyar utazóközönségnek szeretne a légitársaság kedvezni azzal, hogy hamarosan a Dreamlinerek fedélzeti szórakoztató rendszere (IFE) magyar nyelven is elérhető lesz, valamint lesznek a járatokon magyar légiutas-kísérők is. Közülük hatvannak már befejeződött a képzése, de a felvétel folyamatos.

A tavalyi bejelentéskor Budapestre érkező Dreamliner. (Fotó: AIRportal.hu)

A LOT számításai szerint Budapest és az Egyesült Államok között több, mint napi 800 induló utas közlekedik átlagosan úgy, hogy nincs közvetlen járat, Varsóból ennél kevesebben, mintegy 650-en közlekednek, és ezt heti 27 járattal szolgálják ki. A budapesti repülőtér vonzáskörzetében, Ferihegytől 2 órás autóútra több mint 8 millió ember él. Budapest volt a legnagyobb olyan piac Európában, amelyet nem szolgált ki egyetlen légitársaság sem közvetlen amerikai járattal. Az új budapesti járatok a LOT eddig meglévő, Varsóból az USA-ba közlekedő járataitól nem vesznek el utasokat, mert eddig kevesen utaztak Magyarországról varsói átszállással. Ez volt az egyik alapja annak, hogy elindították az új járatokat.

Kam Jandu a Budapest Airport kereskedelmi vezetője lapunknak korábban azt mondta, tavaly Magyarország és az Egyesült Államok között 470 ezer utas volt, és 2018-ban az új, közvetlen járatokkal legalább 15 százalékos forgalombővülésre számítanak, de kedvező esetben a bővülés akár 25 százalék is lehet.

A budapesti bázis erősítését szolgálja az is, hogy új ráhordó járatot is indítottak Krakkó és Budapest között, így Krakkó is és az Egyesült Államok is jobban megközelíthető a magyar repülőtér vonzáskörzetén kívül is. A légitársaság később további ráhordó járatokat is indíthat a Budapestről induló transzatlanti gépekre, bár az előzetes foglalási adatok már így is kedvezőek a cég közlése szerint.

Bár a szakmában sokan várták, a légitársaság egyelőre nem jelentett be újabb hosszútávú útvonalat Budapestről.

Amint arról korábban beszámoltunk, április végén újabb három darab Boeing 787-9 Dreamliner megrendeléséről állapodott meg a LOT az Avolon lízingcéggel, melyeket 2019-től állít forgalomba a lengyel légitársaság. Ezzel és a korábbi megrendelésekkel a LOT Dreamliner-flottája összesen 15 darabosra bővül, melyből hét darab lesz a nagyobb befogadóképességű változat.