Kényszerleszállást hajtott végre az Air France egyik Airbus A380-as óriásgépe Kanadában.

Az F-HPJE lajstromjelű Airbus A380-800-as az Air France AF 66-os számú járatát teljesítette Párizsból (CDG) Los Angelesbe.

A repülőgép Grönland közelében utazómagasságon (FL370, ~11 300 méter) repült, amikor a 4-es számú (jobb oldalon a külső) hajtóművéről levált a teljes beömlőnyílás (szívótorok), a burkolat egy része és az első ventilátorfokozat is.

Az utasok egy nagy tompa puffanásról számoltak be. A repülőgépről készült képek tanúsága szerint az Engine Alliance GP7200 típusú hajtóműben komoly károk keletkeztek.

A repülőgép személyzete ezt követően FL310 magasságba süllyedt, majd kényszerleszállást hajtott végre a kanadai Goose Bay repülőterén.

A leszállást követően a gép elsődleges átvizsgálásakor megállapították, hogy az A380-as jobb szárnyának belépőéle is megsérült az érintett hajtómű feletti részen – az aviation-safety.net információi szerint.

Az esemény során személyi sérülés nem történt.

Az Air France közleménye szerint a légitársaság egyik A380-as Goose Bay-ben szakította meg útját, miután a gép egyik hajtóművében komoly károk keletkeztek. A közlemény hangsúlyozza, hogy a személyzet tökéletesen kezelte a helyzetet. A légitársaság egy csapat szakemberét küldte a kanadai reptérre, hogy segítsenek a repülőgép utasainak átfoglalni más járatokra és továbbutazni Los Angelesbe.

A légitársaság 2010 májusában vette át az F-HPJE lajstromjelű Airbus A380-800-as repülőgépet, mely 516 utas szállítására képes.

A második komoly hajtóműhiba a típusnál, összefüggés mégsem valószínű

A mostani eset már a második súlyos, utazómagasságon bekövetkezett hatóműhiba az A380-as típusnál. 2010-ben a Qantas egyik, Szingapúr – Sydney járatát teljesítő Airbus A380-asának kettes számú hajtóműve robbant fel repülés közben egy hajtóműtárcsa szétesése miatt. A Qantas gépén komoly károk keletkeztek a repülőgép szárnyán és törzsén is, a személyzet bravúros teljesítményének köszönhető, hogy nem történt nagyobb baj és a gép vissza tudott térni Szingapúrba.

A két eset között nagy valószínűséggel nincs semmilyen összefüggés, mert a Qantas gépei Rolls-Royce Trent 900 típusú hajtóművekkel, míg az Air France érintett gépe a másik, Engine Alliance GP7200 erőforrásokkal vannak felszerelve.

A Qantas-eseményt követően a légitársaság teljes A380-as flottáját a földre parancsolták és a többi, Rolls-Royce hajtóműves A380-as üzemeltető is csak korlátozásokkal repülhetett a típussal.

Egyelőre beláthatatlan, hogy a most történt incidens után a hatóságok megtiltják-e az EA-hajtóműves A380-asok repülését, vagy bevezetnek-e bármilyen korlátozást.

Fotók és videók a közösségi médiából