Tovább bonyolódik az Air India jövőjének alakulása, a lassan végeláthatatlan történet legújabb eleme, hogy a kormány leállította a pénzügyi és üzemelési gondokkal küszködő állami légitársaság privatizálását.

A Reuters hírügynökség szerint a kormány azért döntött a folyamat leállítása mellett, mert nem volt érdeklődő a légitársaságra. A következő lépés, hogy megvizsgálják, mekkora összegre lenne szüksége a cégnek és emellett a versenyképesség javításán is dolgozni kezdenek.

Jayant Sinha polgári légiközlekedési miniszter azt mondta, a kormány továbbra is elkötelezett a cég 76 százalékának eladása mellett, a folyamat lezárultáig pedig tovább finanszírozzák a súlyos veszteségeket felhalmozó légitársaságot. Így viszont az ország vezetése felvállalja azt is, hogy nem sikerül az államadósság arányát a korábban kitűzött GDP-arányos 3,3 százalékos szintre, vagy az alá csökkenteni.

Fotó AIRportal.hu

A sikertelenségben szerepe volt annak is, hogy a kormány szigorúan megszabta, milyen ajánlatokat vár az Air Indiára, de ezekre egyetlen egy jelentkező sem akadt. Még úgy sem, hogy az eredeti terveiket a magas olajár és a gyengülő rúpia miatt módosítani kellett.

Hogy mégse veszítsen milliárdokat a légitársaság, a tervek között szerepel a hatékonyság növelése is, és így talán a befektetőknek is vonzóbb lehet a cég. Ez érinteni fogja nem csak a cég vezetése, de a járatok üzemeltetése hatékonyságának növelését is.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Teresa John, a Nirmal Bang Intézet elemzője a Reutersnek azt mondta, nem számítanak a légitársaság eladására a 2019-es választások előtt.

A 27 ezer munkavállalót foglalkoztató, 148 milliós dolláros rövid lejáratú hitellel és 7 milliárd dollár teljes hitelállománnyal terhelt cégről lenne mit lefaragnia az államnak, mivel hat olyan leányvállalata, valamint számos ingatlana is van, amelyekért dollármilliárdokat kérhet.