Még az év vége előtt aláírja az azerbajdzsáni Silk Way Airlines a Boeing repülőgépgyártóval azt a megállapodást, mely szerint az áruszállító légitársaság két újabb Boeing 747-8F repülőgépet rendel – ezt Jahangir Asgarov, az AZAL Azerbaijan Airlines elnöke jelentette be.

Az elnök kijelentése még kedden, a Bakuban hetedik alkalommal megtartott Caspian Air Cargo Summit konferencián hangzott el.

Asgarov szerint a két repülőgép megrendelésének előkészítő munkálatai már folyamatban vannak.

A Russian Aviation Insider értesülései szerint az a tíz Boeing 737 MAX 8 keskenytörzsű utasszállító repülőgép, melyet korábban a Silk Way Airlines rendelt meg, az állami AZAL járatain fog üzemelni.

A Silk Way Airlines jelenleg 60 országba teljesít cargo-járatokat, a légitársaság 37 menetrend szerinti cargo-útvonalat üzemeltet.

A cég bővülését jól szemlélteti, hogy az elmúlt egy évben 11 új útvonalon kezdte meg a működést, többek között Japánba, Malajziába, Szingapúrba, Bangladesbe, Kuvaitba és Szaúd Arábiába is nyitottak járatokat.

A ch-aviation információi szerint a Boeing 747-8F repülőgépek megrendelésével egy időben véglegesítheti a légitársaság a korábban bejelentett négy Dreamliner megrendeléséről szóló szerződést is, melyek az AZAL flottájába kerülnek.

Korábban Ferihegyre is teljesített járatokat a légitársaság, eleinte Boeing 767-esekkel, majd 747-400F és 747-8F repülőgépekkel. Rövid üzemelést követően a cég átköltöztette járatait Bécsbe. (Fotó: AIRportal.hu)