A kolumbiai hatóságok lezáró jelentése szerint üzemanyaghiány, illetve az erre való figyelmeztetés figyelmen kívül hagyása okozta a LaMia légitársaság Avro RJ85-ösének lezuhanását Medellínnél 2016 novemberében.

Az itv brit kereskedelmi csatorna szerint a helyi hatóságok lezáró jelentésükben arról írnak, hogy a LaMia British Aerospace Avro RJ85-ösét repülő pilóták ugyan kaptak értesítést a gép fedélzeti rendszereitől arról, hogy alacsony az üzemanyagszint, azt mégis figyelmen kívül hagyták. Ekkor 40 percnyire voltak célállomásuktól, Medellíntől.

Ez azonban végzetes hibának bizonyult, a gép ugyanis kifogyott a kerozinból és a brazil Chapecoense focicsapatával a fedélzeten 30 kilométerre a célállomástól lezuhant.

A lezárult vizsgálat szerint a pilóták nem mondták meg a légiforgalmi irányításnak, hogy kevés az üzemanyag, pedig a jelzésre még útmegszakítással válaszolhattak volna: két repülőtér is van Medellín közelében, amely alkalmas lett volna erre. A hajózó személyzet azonban a figyelmeztető jelzések ellenére ragaszkodott eredeti tervéhez, vagyis ahhoz, hogy útmegszakítás nélkül leszálljanak Medellínben.

A vizsgálatok kiderítették, hogy a bolíviai Santa Cruzból felszállt Avróval a pilóták 9300 kilogramm kerozinnal akartak eljutni a célállomásra, de a bevont szakértők szerint ehhez 11 600 kilogrammnyi üzemanyag kellett volna a szabályok szerint.

A charter járatot teljesítő gépen 81-en voltak, közülük 76-an életüket vesztették a balesetben, a túlélők közül hárman játékosok. A futball csapat tagjai a Sudamericana döntőjére tartottak. A szakértők már régóta gyanították, hogy kerozinhiány vezetett a balesethez, a hegyvidékes területen lezuhant gép roncsaiból és erre következtettek.

A légitársaságnak a baleset után bevonták az üzemelési engedélyét. Az egyetlen túlélő tulajdonos szökésben van, és kijelentette, nem tér vissza Kolumbiába, mert attól tart, hogy nem biztosítják neki a megfelelő eljárást.