Ötven év múltán ismét friss csapolt sört szolgál fel az utasoknak a Lufthansa a légitársaság München – New York, – Szingapúr, és – Sanghaj között közlekedő járatain az Oktoberfest alkalmából, a reptéri várókban pedig húskenyér, bajor perec és fehér kolbász is a terítékre kerül – közölte lapunkkal a német légitársaság.
A Lufthansa személyzete hamarosan bajor népviseletben száll gépre a müncheni Oktoberfest alkalmából. A többéves szokás szerint a Lufthansa kabinszemélyzete hagyományos bajor ruházatot a visel a légitársaság egyenruhája helyett egyes Münchenből induló járatokon.
A Lufthansa ezenkívül söröshordókat is elhelyez a fedélzeten, hogy hagyományos csapolt sört szolgáljon fel az utasoknak repülés közben. Az idén első ízben a személyzet közreműködésével állították össze az üzleti osztály – csapolt sörhöz kiválóan illő – exkluzív oktoberfesti menüjét.
2018. szeptember 19-én New York-ba (Newark) indul majd Münchenből a Lufthansa első hagyományőrző járata. A második szeptember 25-én követi, ezúttal Szingapúrba. Október 6-án a München és Sanghaj közötti járat utasainak is részük lehet a különleges élményben, az Oktoberfest hivatalos lezárása előtt. Az ünnep idején egyes európai járatok személyzete is bajor népviseletet ölt.
A Lufthansa dolgozóinak hagyományos bajor népviselete
A Lufthansa hosszú távú járatait kiszolgáló személyzetének ruháit a népviseletek tervezésével foglalkozó müncheni Angermaier divatház készítette. A női utaskísérők oktoberfesti dirndlje sötétkék, ezüstszürke köténnyel. Férfi kollégáik bőr rövidnadrágot viselnek majd a dirndlvel megegyező anyagból készült sötétkék mellénnyel. Az Angermaier már harmadik éve öltözteti a kabinszemélyzetet a világ legnagyobb hagyományőrző fesztiválja idején. A korábbi évekhez hasonlóan a Lufthansa utasai a Münchenből egyes európai célállomásokra induló járatokon is találkozhatnak a népviselettel. Október 5. és 7. között a Lufthansa CityLine egyik járatának dolgozói cserélik az egyenruhát hagyományos bajor viseletre. A hagyományőrző járatok idei célállomásai: Berlin, Köln/Bonn, Luxemburg, Pisa, Genova, Amszterdam, Rzeszow, Temesvár és Cagliari.
A hagyományt folytatva a 2-es terminál utasait kiszolgáló földi személyzet tagjai is bajor ruhát viselnek majd az Oktoberfest alatt. A női dolgozók dirndlre, férfi kollégáik pedig bőr rövidnadrágra cserélik a Lufthansa egyenruháját. A légitársaság első osztályú váróinak dolgozói fekete-arany népviseletben fogadják az utasokat.
Csapolt sör és utaskísérők által összeállított ünnepi menü
Az 1960-as években már szolgáltak fel frissen csapolt sört a Lufthansa járatain. Akkoriban a Lufthansa Senator Service lepte meg vele az utasokat, és a légitársaság az idén feleleveníti a hagyományt. A repülésre alkalmas hordót kifejezetten a Lufthansa hagyományőrző járataira választották ki. A különleges hordóban szelep szabályozza a szén-dioxid nyomását, így a sör akár 10 ezer méter magasságban is biztonságosan csapolható. A friss sör mellé az üzleti osztály utasai ünnepi menüt kapnak. Most első ízben a Lufthansa utaskísérői állították össze a menüsort – az LSG Sky Chefs szakértőinek közreműködésével. Ennek során figyelembe vették korábbi hagyományőrző járatok személyzetének ötleteit, tapasztalatait. Az idei kínálat: szarvasgombás marhatatár, szemling rizlingszósszal és bajor krém pisztáciapesztóval. Szeptemberben és októberben az üzleti osztály utasai valamennyi interkontinentális járaton az ünnepi menüt fogyaszthatják.
Oktoberfest a Lufthansa váróiban
A müncheni Lufthansa várók is felkészültek az Oktoberfestre. A tavalyihoz hasonló módon, most is több mint 4000 kg húskenyér (Leberkäse), több mint 38 ezer perec és mintegy 750 kg fehér kolbász elfogyasztására számítanak a repülőtér 2-es termináljában és szatellit épületében található 12 váróban. Az ünnepre feldíszített első osztályú várók éttermeiben a menü a hagyományos oktoberfesti levessel indul, amit rusztikus módon elkészített kacsa követ. A desszert sárgabarackkal és szilvával töltött gombóc lesz vaníliahabbal. A szenátor és az üzleti várók vendégei „Andechser” gulyás és gombóccal körített tejszínes gomba közül választhatnak. Az ételek mellé természetesen az összes váróban oktoberfesti csapolt sört szolgálnak fel.
Oktoberfest-doboz az utasoknak
Az Oktoberfest első hétvégéjén a müncheni 2-es váróba érkező utasok különleges dobozt kapnak ajándékba. A doboz az ünnep minden kellékét tartalmazza: söröskorsóra húzható szalagot, vitaminitalt, néhány sós perecet, és söröskorsó alakú gyümölcsös gumicukrot.