Váratlanul felmondta hosszú távú koncessziós szerződését a maribori repülőtérrel a Hollandiában bejegyzett SHS Aviation kínai vállalat.

Forrás: Maribor Airport

Erről az SHS Aviation tulajdonosai értesítették az illetékes szlovén minisztériumot, hozzátéve, hogy a hat hónapos felmondási idő alatt a szerződésnek megfelelően folytatják a munkát – jelentette helyi sajtóhírekre hivatkozva az MTI.

Az Aerodrom Maribor üzemeltetőt az SHS Aviation két évvel ezelőtt vásárolta meg 10 millió euróért, azzal az ambiciózus céllal, hogy növeli a repülőtér forgalmát.

A cég akkor bejelentette, hogy interkontinentális járatokat indít, és növelik flottáját, azzal a feltétellel, hogy a szlovén állam, mint tulajdonos, bővíti a futpályákat és felújítja a repülőtér épületét.

Az SHS Aviation az eredeti tervek szerint Mariborban, a második legnagyobb szlovén reptéren állomásoztatta volna belgiumi leányvállalata, a tavaly decemberben aztán becsődölt VLM Airlines hat repülőgépét.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A cég, amely 2017-ben még 660 millió eurós befektetést ígért, most azzal érvel, hogy jelentősen megváltoztak a körülmények, túlságosan elhúzódott a rendezési és koncessziós eljárás, és nem egyértelmű a megvalósítás ütemterve.

A közlekedési minisztériumot meglepte a kínai befektető váratlan döntése. Ugyanakkor elmondták: a kormány kész bekapcsolódni egy új fejlődési modell keresésébe, amely hosszú távon biztosítani tudná a maribori repülőtér fennmaradását.