Hat focipálya is elfér azon a sziklaerős betonból készült forgalmi előtéren és gurulóúton, amely a Budapest Airport hamarosan elkészülő logisztikai bázisához, a BUD Cargo Cityhez tartozik. Nem hiába, hiszen a világszínvonalú logisztikai bázis üzembe helyezését követően itt zajlik majd a áruszállító repülőgépek kiszolgálása; akár egyszerre két, egyenként 440 tonna maximális felszállótömegű Boeing 747-8F típusú repülőgép is parkolhat ezen a masszív betonon – közölte lapunkkal a reptér üzemeltetője.

Egyszerre két Jumbo, vagy négy keskenytörzsű teherszállító repülőgép rakodását és kiszolgálását lehet végezni azon a hatalmas bazaltbeton területen, amely a Budapest Airport új logisztikai bázisa mellett épült.

Az új forgalmi előtér és a hozzá tartozó gurulóút 15000 köbméter bazaltbeton felhasználásával készült – összehasonlításképp ugyanennyi vízzel hat olimpiai úszómedencét lehetne megtölteni.

Forrás: Budapest Airport

A forgalmi előtér egyébként 65 cm vastagságú bazaltbetonból készült, és rendkívül nagy teherbírású: akár nyolcvan afrikai elefánt is biztonságosan álldogálhatna ezen a területen.

Habár arra meglehetősen kevés az esély, hogy ez utóbbi megtörténik, az elmélet jól mutatja a forgalmi előtér teherbírását: az itt kiszolgálható legnagyobb géptípus 440 tonna felszállótömeggel büszkélkedhet, és akár száz tonna áru szállítására is alkalmas – ráadásul ebből a típusból egyszerre kettő is tartózkodhat az új forgalmi előtéren.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Egy forgalmi előtér azonban nem csupán betonból és egyéb építőanyagok ötvözetéből áll: komoly fénytechnikai és optikai kábelhálózat is elengedhetetlen az üzemeléshez – ha egyenes vonalat szeretnénk húzni a felhasznált kábelekkel, hatvan kilométert kellene sétálnunk hozzá.

„Hatékonyság. Ez a szó jut először eszembe, ha a BUD Cargo Cityre, és a forgalmi előtérre gondolok. Gond nélkül lehet itt kiszolgálni a világ legnagyobb teherszállító repülőgépeit, ráadásul az új előtér olyan közel helyezkedik el a logisztikai bázishoz, hogy ezt a korábbinál jelentősen gyorsabban lehet elvégezni” – hangsúlyozta René Droese, a Budapest Airport Ingatlan és Cargo Üzletágának igazgatója.

A Budapest Airport a tavalyi évben havonta átlagosan 12 000 tonna légi teherárut kezelt. A BUD Cargo City – amelyet idén novemberben ad át a Budapest Airport – nemcsak a szakma legkorszerűbb és leghatékonyabb logisztikai bázisa lesz, hanem megerősíti Budapest régiós vezető szerepét a globális áruszállításban, miközben támogatja a magyar vállalatok gazdasági és üzleti fejlődését a nemzetközi piacon.

Forrás: Budapest Airport