Jelentősen csökkentett menetrenddel közlekedik Doha és Budapest között a Qatar Airways, de a jelenlegi tervek szerint nem állnak le teljesen a légitársaság járatai az útvonalon.

Áprilisban és májusban hetente három Qatar Airways-járat érkezik Dohából Budapestre a megszokott 14 (azaz napi kettő) helyett.

Fotó: AIRportal.hu

A katari légitársaság ebben a két hónapban csütörtökönként, péntekenként és vasárnaponként közlekedteti majd a QR 199/200-as számú járatokat a két főváros közti útvonalon.

A Qatar Airways repülőgépei mindig 12:10-kor érkeznek meg Budapestre, majd pedig 16:20-kor indulnak vissza Dohába.

Március hátralévő mintegy tíz napjában a cég a megszokotthoz képest ugyancsak jelentősen kevesebb járatot indít Ferihegyre, és több esetben a szélestörzsű A330-asok helyett kisebb A320-asok közlekednek.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Mint ismert, a kormány döntése értelmében március 16-tól, hétfőtől Magyarországra nem léphetnek be külföldiek (kevés kivételtől eltekintve).

Hasonló döntést hozott Katar is: március 18-tól más országok állampolgárai nem léphetnek be az öböl-menti országba, átszállni azonban lehetséges a dohai reptéren.

A tranzitutasoknak a jegyvásárlás vagy az utazás megkezdése előtt érdemes tájékozódniuk, hogy az adott célország milyen korlátozásokat léptetett életbe a külföldiekkel vagy konkrétan az Európai Unióból, így Magyarországról érkezőkkel szemben. A helyzet napról napra változhat, ugyanis az egyes országok folyamatosan hoznak meg az utazást és a nemzetközi légiközlekedést korlátozó intézkedéseket.

Amint korábban megírtuk, az Emirates március 21. és május 20. között két hónapra felfüggeszti járatait Dubaj és Budapest között (egy járat 23-án, hétfőn még közlekedik). Hasonló döntést hozott a Wizz Air is, amely egyelőre 2020. március 22. és április 3. között függesztette fel dubaji útvonalán az üzemelést.

Fotó: AIRportal.hu