A koronavírus-járvány miatt rengeteg járatot törölt a két legnagyobb budapesti hálózattal rendelkező fapados, a Ryanair és Wizz Air: összefoglaljuk, milyen lehetőségei vannak az utasoknak a repülőjegy árának visszaigénylésére. A folyamat az Easyjetnél sem egyszerű.

Korábban már megírtuk, hogy járattörlés esetén a légitársaság köteles ingyenes átfoglalást biztosítani, vagy visszaadni a repülőjegy árát. Ha egy foglaláson van egy oda-vissza járat, akkor is jár visszatérítés, ha csak a visszafele járatot törlik.

A légitársaság számára a legelőnyösebb az, ha az utas későbbi dátumra foglalja át a repülőjegyet, vagy utalványt igényel, ugyanis ebben az esetben a bevétel a légitársaság kasszájában marad, sőt a kifizetett szolgáltatást csak később teljesíti, azaz a cég adott útra eső költségeinek zöme is csak később merül fel.

A turizmus helyzete viszont bizonytalan: nem tudni, mikor lehet legközelebb biztonságosan utazni, lesz-e a járványnak második hulláma az őszi-téli időszakban, ezért az utasok nagy része – érthetően – a pénzbeli visszatérítést preferálja, ha az eredeti járatot törölték.

Az EU szabályai szerint törölt járat esetén a légitársaság nem kötelezheti az utast arra, hogy utalvány vagy pontjóváírás formájában fogadja el a visszatérítést, fel kell kínálnia a pénzbeli visszafizetés lehetőségét is.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Érdemes kivárni, amíg törlik a járatot…

 

A koronavírus-járvány európai kezdetén (március elején-közepén) több hagyományos légitársaság mellett az Easyjet és a Ryanair is bizonyos feltételek mellett lehetővé tette az utasoknak a repülőjegyek átfoglalását (dátum és/vagy célállomás is), vagy utalványra cserélését. A Wizz Air nem kínál ilyen lehetőséget.

 

Azoknak az utasoknak, akik inkább a pénzük visszatérítését preferálják, viszont érdemes az utolsó pillanatig várni ezzel a lehetőséggel, mert járattörlés esetén a légitársaságnak kötelessége a pénz visszatérítése (mint megírtuk, ezt az Európai Bizottság március végén kiadott közlése is nyomatékosítja).

 

Ha az utas a járat törlése előtt átfoglalta a jegyét például az őszi időszakra, vagy vouchert kért helyette, akkor a pénz a légitársaság kasszájában marad. Ugyanakkor arra figyelnie kell az utasnak, hogyha a járata mégis közlekedik, de ő nem jelenik meg a repülőtéren (no show), és nem is élt az átfoglalással, akkor nem jár vissza semmi.

Wizz Air

A Wizz Air a járattörlést követően tájékoztató emailt küld az utasnak, amelyben felvázolja az utas lehetőségeit: ingyenes átfoglalás, a vásárlási érték 120 százalékának visszatérítése Wizz-egyenlegre, vagy 100 százalékának visszafizetése a bankszámlára/hitelkártyára. Amennyiben az utas a pontjóváírás formájában történő visszatérítést választja, legfeljebb 72 órán belül érkezik meg a kredit a légitársaságnál lévő felhasználói fiókjába, amelyről újabb emailt küld a légitársaság. Az így kapott pontokat 24 hónapig lehet felhasználni.  

A Wizz Air opciói járattörlés esetén

Abban az esetben, ha az utas bankszámlára vagy hitelkártyára igényli vissza a pénzt, a Wizz Air figyelmezteti őt, hogy a jelenlegi helyzetre való tekintettel a kérelem feldolgozása jelentősen hosszabb ideig tart a szokásosnál.

A bankszámlára történő pénzvisszatérítést az alábbi linken lehet igényelni, lényegében a pontjóváírás átvezettetésével, így a cég arra figyelmeztet, hogy ez esetben a 20 százalékos ‘bónusz’ nélkül kapja vissza a vásárlás értékét az ember.

Ryanair

A Ryanair járattörlés esetén küldött tájékoztató emailjében első körben az átfoglalást és bankszámlára történő visszatérítést ajánlja fel, amelyet ezen a linken lehet igényelni. Az  emailben az is szerepel, hogy a visszatérítéseket 20 munkanap alatt dolgozzák fel, és ugyanazzal a fizetési móddal utalják vissza, mint amivel az eredeti foglalás történt.

A hatalmas mennyiségű visszatérítési igény miatt a feldolgozás viszont hosszabb ideig tart a megszokottnál. A légitársaság újabb emailben kéri az utas türelmét kéri, ebben arra is figyelmeztet, hogy nem kell újból igényelni a visszatérítést. 

A Ryanair másodszorra kiküldött tájékoztató levele

Harmadik tájékoztató emailjében a Ryanair már vouchert ajánl fel az utasnak (bár a legelső emailben küldött linken pénzbeli visszatérítést lehetett kérni), holott ilyesmiről eleinte szó sem esett.

Az utalványt 12 hónapig lehet felhasználni, a hozzá vezető link alatt ugyanakkor megemlítik, hogy pénzvisszatérítésre továbbra is lehetőség van, és egy linken lehet tájékozódni a feltételekről.

Pénzbeli visszatérítést telefonos ügyfélszolgálaton vagy chaten keresztül lehet igényelni, az utóbbinál a várakozási idő akár több óra is lehet.

Az ír légitársaság azt is megemlíti, hogy a bankszámlára történő visszatérítéseket csak a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet után kezdik el teljesíteni.

Ezt azzal indokolják, hogy az ügyintéző munkatársaik jelenleg otthonról kénytelenek dolgozni, így nem férnek hozzá a bizalmas bankkártya-adatokhoz.

Mindkét légitársaságnál az átfoglalás vagy a repülőjegy árának kreditben/voucherben történő visszatérítése a leggyorsabb mód, a pénzbeli visszaigénylés ugyanis hetekig-hónapokig is eltarthat.

Olvasóinktól számos olyan jelzést kaptunk, hogy több hálózatos légitársaság esetében is hosszú ügyintézést és időt igényel a visszatérések ügyintézése, ugyanakkor vannak olyan üdítő példák az ultrafapadosok esetében is, ahol a jóváírás gyorsan, pár nap alatt megérkezett az utasok számlájára.

És az Easyjet…

 

A szintén jelentős szereplő Easyjetnél is három opció közül lehet választani: átfoglalás, 12 hónapig érvényes voucher vagy pénzvisszatérítés. A törölt járatról emailben kapott értesítésben lévő linken lehet elérni az ezekre dedikált oldalt, de figyelmesen kell olvasni, mert a légitársaság számára leghátrányosabb lehetőség, a pénzvisszatérítés csak többlet-továbbkattintgatással érhető el. A kitöltött online nyomtatvány után az értesítés szerint „hamarosan kapcsolatba lépnek” az ügyféllel. Annyi támpontot viszont adnak, hogy a törlésről szóló emailben azt mondják: a megnövekedett igények miatt 28 napig is eltarthat a pénz visszatérítése.