Több rekordját is megdöntötte a Wizz Air az elmúlt két hónapban, amikor a világjárvány miatt áruszállító és külföldön rekedt állampolgárokat hazamenekítő járatokat teljesített.
Pontosan két hónapja, március 23-án érkezett meg Budapestre a Wizz Air első olyan járata, amely a koronavírus-járvány elleni védekezéshez szállított egészségügyi felszereléseket Kínából.
Azóta több mint száz alkalommal a légitársaság teljes Airbus A321neo-flottája szinte csak Kína felé repült, de emellett további 30 hazamenekítő járattal 3700 külföldön rekedt embert hozott a légitársaság.
Amint korábban megírtuk, többek között ilyen volt az, amikor április elején Budapestről keflaviki megállóval a HA-LVC lajstromú gép New Yorkba, majd Los Angelesbe repült, a HA-LVE pedig Torontón keresztül Chicagóba és Miamiba, hazafelé pedig ugyanezen megállókkal haladtak. Május 6-án a HA-LVH lajstromjelű A321neo szállított haza kint rekedt magyarokat Torontóból, Miamiból és New Yorkból.
Az áruszállító és hazamenekítő járatokból összességében már jóval több mint 130-at teljesített a légitársaság, ez önmagában is szokatlan egy európai low-cost cég működésében, de a Wizz Air több rekordot is megdöntött a saját történetében az elmúlt két hónapban. A légitársaság az AIRportal.hu kérdésére megosztotta ezek legfontosabb adatait.
Kínai áruszállító járatok
- Járatok száma: 106
- Repült órák száma: 2300
- Lerepült távolság: 1 700 000 km
- Le- és felszállások száma a technikai megállókat is beleértve: 460
(A járatok a kazahsztáni Nur-Szultán és az oroszországi Irkutszk repülőterein végrehajtott közbenső technikai megállókkal közlekedtek Sanghajba, Pekingbe, Hsziamenbe és Sencsenbe) - A részt vevő pilóták száma: 105
A külügyminisztérium május 16-i közlése szerint összesen több mint 131 millió maszk, közel 2 millió izolációs köpeny, több mint 516 ezer arcvédő plexi, valamint 3062 lélegeztetőgép érkezett az országba a Kína és Magyarország közötti légihídon. Ebben szerepelnek a más légitársaságok, áruszállító gépek fedélzetén szállított tételek is, és ezen a héten is több ilyen járat érkezett.
A külföldről embereket hazaszállító járatok
- Járatok száma: 30
- Repült órák száma: 156
- Lerepült távolság 113 000 km
- Le- és felszállások száma a technikai megállókat is beleértve: 53
- Részt vevő pilóták száma: 37
- Hazajuttatott emberek száma: 3700
(A számokban a 3 tengerentúli mellett több más járat is szerepel.)
A leghosszabb, közbenső leszállás nélküli járat
A HA-LVB lajstromjelű Airbus A321neo május 9-én, közbenső leszállás nélkül tette meg az Irkutszk és Budapest közötti 6341 kilométeres távolságot, 8 óra 16 perces repült idővel.
A kedvező széljárásnak és a repülőgép alacsony tömegének köszönhetően ezen a járaton ki lehetett hagyni a további technikai leszállást Nur-Szultánban, így Irkutszkból közvetlenül érkezett Budapestre a járat.
Az a repülőgép, amely a legmesszebb jutott
A HA-LVC lajstromjelű Airbus A321neo április elsején, keflaviki és New York-i közbenső leszállással jutott el Los Angeles-i nemzetközi repülőtérre (LAX), amely több mint 10 000 kilométerre fekszik Budapesttől.
Különleges kihívások
A Wizz Air számára eddig ismeretlen légterekben (pl. mongol, kínai, egyesült államokbeli, kanadai) repültek az áruszállító és menekítő járatok, az útvonalhálózaton eddig nem szereplő repterekre jutottak el a légitársaság gépei és személyzete.
Az ottani eltérő szabályok, eljárások, illetve egyes légterekben a mértékegységek pontos megismerése és alkalmazása kihívás elé állította a pilótákat. A tájékoztatás szerint ilyen volt például azokon az útvonalakon repülni, ahol Wizz Air gép még nem járt, és a megszokottnál jóval tovább, órákig úgy haladni, hogy a személyzet egyetlen nagyobb települést sem látott.
A cikkben szereplő adatokat május 20-án adta ki lapunknak a Wizz Air.