Balesetet szenvedett az orosz UTair Cargo légitársaság Antonov An-72TK-100 áruszállító repülőgépe Maliban.
Az ENSZ-nek szolgálatot teljesítő repülőgép Bamakóból repült Gao repülőterére, ahol a leszállást követően az első híradások szerint futópálya-elhagyásos balesetet szenvedett.
A repülőgép fedélzetén 7 fős személyzet és 4 utas tartózkodott, helyi értesülések szerint legalább hatan megsérültek.
Az 1994-ben gyártott, RA-74044 lajstromjelű és a nemzetközi szervezet UN jelzését viselő Antonov An-72TK-100 súlyosan megrongálódott a baleset következtében.
A gép orr-része összetört, a pilótafülke mögött a szerkezet megrogyott és a gép futóművei is kiszakadtak a helyükről a helyszíni képek tanúsága szerint.
Frissítés: Az aviation-safety.net információi szerint később kiderült, hogy a repülőgép segédhajtóművét nem sikerült elindítani a megközelítés közben, és a bal oldali hajtómű generátora is elromlott. A futóműveket emiatt csak az alternatív, vészhelyzeti rendszerekkel sikerült kiengedni. A vizes futópályán végrehajtott földet érést követően azonban a hajtóművek sugárfordítói sem működtek, így a személyzet nem tudta lefékezni a gépet, amely 140-160 km/h sebességgel túlfutott a futópálya végén.
#Mali #Transport #Minusma
Atterrissage forcé d'un avion de la MINUSMA a l'aéroport de Gao. l'avion rate la piste d'atterrissage.
Bilan provisoire:11 blessés légers pic.twitter.com/r8MqjpD9QS— JournalduMali (@JourDuMali) August 3, 2020
#ugent Mali (#Gao): aux environs de 10h un avion de la Minusma fait un atterrissage forcé, l’atterrissage n’aurait été fait dans de bonnes conditions ce qui provoqua le #crash de l’appareil. Aucun mort n’est signalé pour le moment. Mais on enregistre une dizaine de blessés. pic.twitter.com/IbiiA99tgu
— Mali Online (@mali_onliine) August 3, 2020