A ventilátor lapáttörése miatt sérült bal helyett a működő jobb oldali hajtóművet állították le az USA hadseregének pilótái, a tolóerő nélkül maradt repülőgéppel ráadásul túl távoli repülőtérre szerettek volna elérni.
Az USAF kötelékében szolgáló, Bombardier Global Express-ből katonai célokra átalakított, 11-9358 oldalszámú E-11A 2020. január 27-én egy rutinnak számító küldetésre szállt fel Kandahárból.
Alig két óra múlva a személyzet műszaki hibát jelentett, és megpróbált visszatérni a bázisra. Végül útközben kényszerleszállást kellett végrehajtaniuk, amelynek során a kétfős személyzet életét vesztette, a repülőgép pedig darabokra tört és kiégett.
A balesethez vezető események láncolatát a bal hajtómű ventilátor-fokozatának lapáttörése indította el. A hajtómű olyan mértékben károsodott, hogy az erőforrás elektronikus vezérlőegysége (FADEC) egyből megkezdte annak leállítását. A szétrepülő alkatrészek ráadásul tönkretették a fedélzeti hangrögzítőt is, megnehezítve ezzel a pilóták cselekedeteinek megértését.
Az adatrögzítő ugyanakkor sértetlen maradt, a belőle kinyert információk világossá tették, hogy a pilóták számára a kijelzőn megjelentek a bal oldali hajtóműhibájára utaló jelzések. Vélhetően az extrém vibráció miatt azonban ezt nem tudták leolvasni, a gép viselkedéséből pedig rosszul következtettek és megkezdték a még működő hajtómű leállítását.
Miután hibájukat észrevették megpróbálták a levegőben újraindítani a hajtóművet, miközben visszaindultak több mint 400 kilométerre lévő bázisukra.
A pilóták ezen döntése a hangrögzítő hiányában nehezen érthető, hiszen három, kitérésre alkalmas repülőtér is volt 70 kilométeres körzetben.
A többszöri sikertelen hajtóműindítás után a személyzet végül belátta, hogy nem érnek el Kandahárba, így a sharana-i bázis repülőterét célozták meg. Azonban nem jutottak el idáig, közel 40 kilométerrel előtte kényszerleszállást hajtottak végre.
Az időjárási viszonyok azonban nem voltak kedvezőek, a környéken alig 300 méteres felhőalap volt, ráadásul a terület, hiába volt viszonylag lapos, tele volt kisebb-nagyobb árkokkal és földsáncokkal.
A katonai bizottság végül a működő hajtómű leállítását, annak sikertelen újraindítását, illetve a kettős hajtóműhiba ellenére a nem megfelelő kitérő repülőtér választását nevezte meg a katasztrófa kiváltó okaiként. Biztonsági ajánlásokat a jelentés nem fogalmazott meg.