A hétvégén csendben felfüggesztette működését a Jota Aviation charter-légitársaság, a pénzügyi gondokkal küzdő cég nem közölt részleteket, a honlapján semmi jele a leállásnak, de a közösségi médiafelületei elérhetetlenné váltak.

Leállította működését szombaton a brit Jota Aviation charter-légitársaság, a cégnek lejárt tartozásai voltak, amely arra utal, hogy súlyos pénzügyi problémákkal küzdött – számolt be a UK Aviation.news portál.

A London melletti Biggin Hill reptéren üzemelő, de southendi székhelyű légitársaság nem közölt részleteket a helyzetéről, sőt a honlapján egyelőre semmi hír a leállásról, de a közösségi médiafelületei elérhetetlenné váltak.

A flottakövetéssel foglalkozó internetes adatbázisok szerint a légitársaság összes repülőgépét letárolták különböző brit reptereken.

A JOTA Aviation egyik BAe 146-300QT típusú repülőgépe 2021 májusában Ferihegyen. (Fotó: AIRportal.hu)

A csoporthoz tartozó többi cég, köztük a repülőgép-karbantartást végző leányvállalat jövőjéről egyelőre nem tudni részleteket.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A 2009-ben alapított Jota Aviation első sorban sportcsapatok, zenekarok és filmes produkciók szállítási feladatait vállalta utas- és áruszállító repülőgépeivel, emellett wet-lease (ACMI) szerződésekkel más légitársaságok számára is bérbe adta őket személyzettel együtt. A cég flottájában az utóbbi időszakban három áruszállító BAe 146-300QT, valamint egy-egy Avro RJ100 és RJ85 utasszállító teljesített szolgálatot.

A légitársaság helyzetét a világjárvány mellett Nagy-Britannia uniós kilépése is nehezítette, mert az országban működő, főleg a légiáru-szállítási piacon tevékenykedő, kisebb légitársaságok versenyhátrányba kerültek az EU-s cégekkel szemben.