Négy Airbus A340-300-as repült sorban Johannesburgból Üzbegisztánba, de az éj leple alatt Irán légterébe érve letértek a tervezett útvonalról, és az ország fővárosa felé vették az irányt, ahol később le is szálltak.
Az 1996 és 2000 között gyártott, tehát 22-26 éves, szélestörzsű, négyhajtóműves repülőgépek egykor a Turkish Airlines flottájában repültek, a török légicég 2018-ban és 2019-ben vált meg tőlük.
Ekkor egy hongkongi cég tulajdonába kerültek, és az elmúlt években a johannesburgi O.R. Tambo repülőtéren parkoltak. Az A340-esek guernsey-i honosságú (2-xxxx) lajstromjelet kaptak, a török légitársaság arculati elemeit eltávolították, de függőleges vezérsíkjuk piros színű maradt.
A közelmúltban a gépeket átregisztrálták, és a nyugat-afrikai Burkina Faso-ban kiadott (XT-AKA, -AKB, -AKK és -ALM) lajstromjeleket kaptak, mielőtt elhagyták Johannesburg repülőterét – írta meg összefoglalójában a Twitteren megjelent oknyomozó posztok adatai alapján a One Mile At A Time blog.
A négy Airbus A340-es december 23-án egymás után szállt fel a Dél-afrikai Johannesburgból a repülési tervükben feltüntetett adatok szerint Üzbegisztánba.
There we go – it can't get much clearer than this: 3 of the 4 🇧🇫 A340s from 🇿🇦Johannesburg were tracked landing in 🇮🇷Tehran, Iran.
These could go into service with Mahan Air/Syrian Air/Conviasa soon?#MAN3808: #09C19E#MAN3809: #09C195#MAN3810: #09C19A#MAN3811: #09C18D pic.twitter.com/sHzDv4plQ8
— Gerjon | חריון | غريون | ኼርዮን (@Gerjon_) December 24, 2022
A repülőgépek Afrika keleti partvidéke felett a Perzsa-öböl irányába repültek MAN 3808, 3809, 38010, 38011-es járatszámokkal, holott ez a hárombetűs ICAO-kód egy már régen nem létező amerikai charter légitársaságé a hivatalos nyilvántartások szerint.
Az omániból az iráni légtérbe történő átlépést követően mind a négy repülőgép irányt változtatott, és Teherán felé haladt tovább, majd később le is szállt a főváros egyik repterén.
— ORTIASpotter (@Groeniedraak) December 24, 2022
Mint ismert, az Iránnal szembeni kereskedelmi szankciók miatt az ország légitársaságai használtan sem szerezhetnek be olyan repülőgépeket, amelyek USA-beli alkatrészeket és technológiát tartalmaznak. Emiatt mindkét nagy iráni légitársaság, az Iran Air és a Mahan Air számára is nagy kihívás a flotta karbantartása és az újabb gépek beszerzése.
Az Iran Air flottájában a szélestörzsűek között a korosabb A300-asok és A310-esek mellett két 2017-ben, még a szankciók újbóli bevezetése előtt beszerzett Airbus A330-200-as is repül. A Mahan Air pedig több egykori Lufthansa és Virgin Atlantic A340-est is üzemeltet, amelyeket még abban a rövid időszakban szereztek be használtan, amikor az iráni atomalku részeként időlegesen enyhítettek a szankciókon, és mindkét légitársaság megpróbált minél több új és használt nyugati gépet beszerezni.
A pletykák szerint az illegálisan beszerzett négy A340-es a Mahan Airhez kerül, de azt nem tudni, hogy alkatrészbányának vásárolták meg, vagy repülni fognak.
Frissítés: később egy iráni tisztviselő megerősítette a négy repülőgép megvásárlásának tényét, majd műholdfelvétel is készült a Mehrabad reptér egyik szegletében sorakozó négy repülőgépről.
JUST IN: Visual confirmation that the 4x ex-Turkish Airlines (red tail and wing tips) Airbus A340-300 from 🇿🇦Johannesburg arrived to 🇮🇷Mehrabad International Airport in Tehran, Iran.
Confirming identification, Sentinel-2 imagery shows that they were only recently parked here. https://t.co/cMNLyHCuhg pic.twitter.com/eyWVF4JZcW
— Gerjon | חריון | غريون | ኼርዮን (@Gerjon_) December 29, 2022